Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - II. Jézus csodáiról

201 rünk-c ez elbeszélések számára s még inkább, hogy Ottó vázlatosan megadott szempontjai alkalmasak-e a helyes nézőpont megtalálására. Természetesen nem szabad annak a lehetőségét kétségbevonni, hogy a Jézus által meggyógyított betegek betegségének pszichogén természetű oka volt. Azonban egyenesen csodálatos «véletlennek» kellene mondani, ha Jézus mindig ilyen betegekkel találkozott volna s ha pl. a leprások sohasem lettek' volna valóban leprások. Mert abban a tekintetben nem lehet kétség, hogy az evangéliumi tudósítás szerint Jézus nemcsak egyes szerencsés esetekben gyó­gyított meg betegeket, hanem általában isteni hatalommal adta vissza a sze­rencsétleneknek egészségüket. De még ha feltételezzük ,is, hogy a Jézus által meggyógyítottaknak a betegsége legalább egyes esetekben .pszichogén termé­szetű volt, ez esetben sem lehet félreismerni az óriási különbséget, amely Jézus' gyógyításai és a modern pszichoterápiás eljárások közt van. Amíg a modern pszichoterápia sokszor megállapítja ugyan valamely betegség pszichogén ter­mészetét, a gyógyulást sokkal ritkábban tudja elérni és ha igen, úgy rendesen hosszú időre kiterjedő gyógyulási folyamattal kell számolnia. Jézus betegei «azonnal» meggyógyulnak. Hogy ez mit jelent, azt talán legjobban a gutaütött történetével (Mát 9,1—8) lehet szemlélteni. A gutaütöttnél a betegség gyökerét talán valóban lelki természetű okokban kell keresni. Amikor Jézus meggyó­gyítja őt, először a bűnbocsánat ajándékát adja neki. Ez más szóval azt jelenti, hogy a beteg új viszonyba kerül Istennel. Az Istenhez való viszony pedig létünk alapvető, a szó legszorosabb értelmében vett ekszisztenciális viszonya. Az életnek minden más alapvető viszonylatát is az Istenhez való viszonyunk ha­tározza meg. Nem lehet viszonyunk embertársainkhoz, a világhoz stb. egészséges, ha Istenhez való viszonyunk nem az. Innét érthető, hogy ennek a viszonynak a megromlása nemcsak pl. szeretetlenségben, önzésben, vagv kirívó aszociális magatartásban jelentkezik, hanem a testi életet gyötrő organikus betegségek­ben is. Amikor Jézus a gutaütöttnek visszaadja a helyes, egészséges viszonytj Istenhez, akkor a végső, ekszisztenciális viszonyát teszi ismét egészségessé s ezzel elhárította a testi élet ,meggyógyulásának a legnagyobb akadályát is. Ezek a megállapítások talán némileg «érthetőbbé» teszik az evangélista által elbeszélt gyógyulást, de mutatják azt is, hogy ez a «magyarázat» még nem so­kat jelent. Mert minden azon fordul meg, hogy Jézus betegeinél emberi ekszisz»­tenciájuk végső alapjait, Istenhez való viszonyukat gyógyítja meg és mindenek előtt ilyen értelemben teszi őket «egészségesekké». Aki csak egy kicsit is járatos az emberi élet dolgaiban, az tudja, hogy a végső életfeltételeket megváltoztatni egyszerű orvosi behatásokkal csak nagyon nehezen és nagyon ritkán lehet. Kiváltképen meghaladja az emberi erőt Istenhez való alapviszonyunk «meggyógyítása». A jnanapság olyan gya­kori neurózisokból könnyen meg lehet állapítani, ,hogy e betegségek végső gyökere a beteg Istenhez való viszonyának megromlásában, megbetegedésében, a bűnnek az egész életet megrontó hatalmában van. Viszont ebből a megállapí­tásból következik, hogy az orvosi tudomány a gyógyulást elérni azért nem tudja, mert a betegnek ezt az alapviszonyát nem tudja «meggyógyítani». Igen tanulságos e tekintetben ilyen szerencsétlen betegek betegségtörténetét tanul­mányozni (pl. Künket: Eine Angstneurose und ihre Behandlung, 1931; az itt leírt eset valósággal kiált az orvosi eljárás kimélyítése után, — a keresztyén igazságfölismerés érvényesítése érdekében). A gyógyítási eredmények azonban sokszor nem kizárólag azért kérdésesek, mert a hitetlen orvosok az emberi lét és egészség végső adottságait nem ismerik, ill. félreismerik. Sok esetben hívő keresztyén orvosok munkájától sem lehetne tökéletes eredményt re­mélni még abban az esetben sem, ha a beteg állapotának helyes felismerése

Next

/
Thumbnails
Contents