Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála

186 15 19 20 21 22 23, 24 25 26 27 28 29 30 31 27 fordul. Máté evangéliumának egyes régi s valószínűleg szavahihető kéziratai szerint teljes neve Jézus Barabbás volt, amit azonban a későbbi keresztyén módosítás liarabbásra rövidített, hogy Jézusnak ne legyen azonos neve egy gyilkoséval. Jellemzi Pilátus eljárását, hogy Jézust egy sorba állítja egy gyilkossal. Arról a szokásról, hogy a helytartó «az ünnep alkalmából», azaz nyilván mindig a húsvét ünnepe alkalmából a nép tetszése szerint egy-egy foglyot szokott szabadon bocsátani, egyéb híradásokból nem tudunk. Talán inkább alkalmi, nem törvényben vagy jogszokásban gyökerező szokásról van szó. Amikor Pilátus már ott ül a bírói székben, mely valószínűleg nyilt téren, helytartói palotája előtt állott, akkor küld neki felesége üzenetet Jézus érdekében. A palesztinai viszonyok közt sok embernek mentette meg életét egy-egy aszszony közbeszólása a fejedelmeknél vagy a római helytartóknál. De Jézus esetében ez sem használ. A szinedrium megnyerte a maga számára a «sokaságot», a papi fejedelmek párthívei viszik a szót s Pilátus kérdésére Jézus halálát, Barabbás szabadon bocsátását követelik. Pilátus hangsúlyozza, hogy Jézus semmi rosszat nem cselekedett s nagyobb nyomaték kedvéért egy Palesztinában közismert zsidó szokás szerint megmossa kezét azzal a kijelentéssel, hogy «ártatlan ennek az embernek a vére ontásában». Pilátusnak csak kedvére lehetett, ha a jeruzsálemi, vezetők s a sokaság olyan nyomatékosan foglal állást Jézus kivégzése mellett. Mert ha a zsidóság ilyen határozottan taszítja el magától az «ártatlan» messiási trónkövetelőt, akkor ezzel eljátszotta annak lehetőségét, hogy védelmébe vegye azokat a messiási igénnyel fellépő zendülőket, akik karddal a kezükben indítottak támadást a római hatóság ellen. Az evangélista viszont hangsúlyozza, hogy Jézus haláláért a felelősség a zsidóságot, nemcsak a vezetőket, hanem azt a népet is terheli, mely saját szavával hívta ki magára az ítéletet a kiontott ártatlan vérért. Ilyen körülmények közt hozza meg Pilátus a halálos ítéletet. A keresztrefeszítésnek rendes tartozéka volt, hogy az elítéltet előzetesen megkorbácsolták a szíjakból készített, vasdarabokkal csomózott ostorral. 27, 27—31 Jézus megcsúfolása; v. ö. Márk 15, Ili—20; Ján 19,2—3. Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a palotába s összegyűjtötték ellene az egész csapatot. Azután levetkőztették s bíborpalástot adtak rá, tövisből koronát fontak s fejére tették, jobbkezébe pedig nádszálat adtak. Azután térdet hajtva előtte kicsúfolták s azt mondták: Üdvözlégy zsidók királya! Majd leköpdösték, elvették tőle a nádszálat s fejére vertek. Miután pedig csúfot űztek belőle, levetették róla a palástot, ismét felöltöztették saját ruháiba s elvezették, hogy megfeszítsék. Jézus megcsúfolása a szenvedéstörténet egyik legmegrázóbb jelenete, mely a keresztrefeszítés mellett talán legtöbbet foglalkoztatta költők és művészek képzeletét. A gyűlöletnek ezt a kegyetlen s durva kirobbanását a védtelen elítélttel szemben valószínűleg az ókorban rendkívül elterjedt antiszemita hangulatok teszik némileg érthetőbbé. Tudomásunk van pl. arról, hogy néhány évvel Jézus halála után Agrippa királyt Alexandriában zsidóellenes zavargások alkalmával hasonló módon csúfolták ki. Jézus megcsúfolásának a színhelye a kormányzói palotának, a «praetorium»-nak a belseje, ahova Jézust a kivégzésével megbízott katonai osztag az ítélet kihirdetése után vitte. Ide gyűjtik össze az egész jeruzsálemi heüjyőrsé-