Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus szenvedése és halála
175 26 27 28 29 26 27 28 áruló, amire Jézus nem felelt ugyan nyilt igennel, de mégis megerősítette kérdését. Júdás maga mondta meg, amit Cselekedni ^készült. Arra nézve, hogy Júdás a kérdést szemtelen álnokságból tette-e fel, az evangélista nem ad útbaigazítást. Nem említi azt sem, hogv Júdás mikor távozott el a tanítványi körből. 26, 26—29: Az úrvacsora szerzése; v. ö. Márk 14,22—25; Luk 22,15-20; I. Kor 11,23-25. Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott és megtörte. Azután tanítványainak adta s így szólt: Vegyétek, egyétek, ez az én testem. Azután vette a kelyhet, hálaadást mondott és ily szavakkal adta nekik: Igyatok ebből mindnyájan. Mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatott bűnök bocsánatára. Bizony mondom nektek, hogy mostantól fogva nem iszom többé a szőlő e terméséből mind ama napig, amikor azt újra nem iszom veletek az én Atyám királyságában. 28. vs. v. ö. II. Móz 24,8; Zak 9.11; Jer 31,31—34. Az utolsó vacsoráról szóló elbeszéléshez mint függjetlen szakasz kapcsolódik az úrvacsora szerzéséről szóló tudósítás. Ezt az elbeszélést I. Kor 11, 23—25 tanúsága szerint az őskeresztyén gyülekezet, mint önálló s lezárt elbeszélést őrizte és ismételte el, valahányszor a Jézus emlékezetére megtört kenyer ret szétosztotta és a kelyhet kiszolgáltatta. Innét érthető, hogy a négy vránk maradt tudósítás nagyjában megegyezik, de a megegyezés nem olyan pontos, hogy mintegy történetírói hűséggel állapíthatnánk meg, mik voltak Jézus szavai. Arról sem szólnak az evangélisták, hogy mit gondolt Jézus szavaival, vagy hogy mik voltak a szándékai e cselekedettel. Jézus gondolatai, szándékai csak emberi kíváncsiság tárgya lehetnek. Az evangélisták ellenben arra irányítják figyelmünket, amit Jézus az úrvacsorában mint szent örökséget hagyott a gyülekezetre. Az úrvacsora szerzésének a története bele van ágyazva a zsidó élet szokásaiba, azonban egy szóval sincs kapcsolatban a páskavacsorával. Aa őskeresztyénség nem is ünnepelte az utolsó vacsorát úgy, mint ha a páskavacsora átformálásának tekintette volna. Jézus mint máskor (v. ö. Mát 14,19; Luk 24, 30), úgy ez alkalommal is megtartja a bevett szokást, mely szerint az étel fölött áldást mondtak. A házigazda, ill. családfő nemcsak az étkezés elején mond imát, hanem az egyes ételekre is. így mond Jézus is áldást a kenyérnél és hálaimát a kehelynél. A darabokra tört kenyeret Jézus kiosztja tanítványai közt: «Vegyétek, egyétek!» Azután hozzáteszi: «Ez az én testem». Arám szóhasználat szerint — s Jézus e szavakat arám nyelven mondotta, — «az én testem» annyit jelent, mint «én magam». Ennek alapján Jézus tanítványaínak azt mondja, amikor nekik a kenyeret adja: «Ez vagyok én magam». Amit Jézus e szavakkal mond, közeli rokonságban van Ján 6 gondolatmenetével, ahol Jézus önmagát «az élet kenyeré»-nek nevezi. Jézus tehát önmagát adja az élet kenyereként tanítványainak. Nemcsak «szimbolikusan», hanem valóságosan adja önmagát s ahogyan cselekedete által mélységes közösséget teremi önmaga és tanítványai közt, úgy fűzi össze tanítványait is az élet kenyere egy testté.
