Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben
148 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 hogy — mint láttuk, — Máté elbeszélése szerinl helytelen a szolgák által be>gyüjtött vendégseregnél az útfélről felszedett szegényekre, csonkabonkákra, vakokra és sántákra (Luk 14,21—23) gondolni. Azoknál az idegeneknél, akik úton vannak s így kerülnek a királyi menyegzőre, nem kell okvetlenül feltételezni, hogy nincs ünneplő ruhájuk. De még ha ettől a körülménytől el is tekintenénk, akkor is utalni kellene arra, hogy Jézus példázataiban ismételten vannak egyes «valószínűtlen», vagy helyesebben: meglepő, azaz az értelem kedvéért belefont vonások. Ilyennel van itt is dolgunk. Jézus azt akarja ,vele mondani, hogy Isten hívásának feltétlen elsőbbsége van ugyan, de ez nem szünteti meg,annak a követelménynek az érvényét, hogy Isten akaratának megtartása, engedelmesség nélkül senki sem mehet be királyságába. Ezt éppen Máté hangsúlyozza ismételten Jézus ilyen értelmű szavainak közlésével (v. ö. pl. 7,16—21; 12,33—34). A királyi menyegzőről szóló példázat is arra tanít, hogy Isten kegyelmes hívása nemhogy megszüntetné azt a kötelességünket, amellyel Isten akaratát teljesíteni tartozunk, hanem inkább csak még fokozza. Aki engedelmesen fogadja a hívást a menny királyságába, az engedelmeskedik Isten akaratának is s ez az engedelmesség átjárja egész éleiét, teljes magatartását, különben az ember visszaél Isten kegyelmével s azt megveti. Az utolsó vers a király szavaival Isten ítéletét szólaltatja meg, melylyel a hűtleneket és méltatlanokat elkárhoztatja (v. ö. 55. lap!). Az egész példázat értelmét foglalja össze a lezáró vers, hogv «sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak-!. Ez az összefoglalás nincs teljes összhangban a példázattal, melyben a választott néppel szemben áll az «idegenek» sokasága, akik «megtöltik a lakodalmas házat» (10. vs."» s köztük csak egynek nem volt menyegzői ruhája. Eredetileg ez a vers valószínűleg nem ehhez a példázathoz tartozott, hanem talán csak az evangélista hozta vele kapcsolatba, hogy kifejezze elkötelezettségünket a hű sáfárkodásra Isten kegyelmével (v. ö. Fii 2, 12—13). 22, 15-22: Az adógaras; v. ö. Márk 12,13-17; Luk 20.20-26. Ekkor a farizeusok eltávoztak és tanácskozást tartottak, hogy mimódon ejtsék őt tőrbe igéjével. S elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, hogy megkérdezzék tőle: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, Isten útját az igazságnak megfelelően tanítod és nem kímélsz senkit, mert nem nézed az emberek személyét. Mondd meg tehát nekünk, mit gondolsz? Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy sem ? Jézus azonban ismerte gonoszságukat és így azt felelte: Miért kísértetek engem, képmutatók ? Mutassátok ide az adópénzt! Ekkor odaadtak neki egy dénárt. S mondotta nekik : Kinek az arcképe és felirata ez ? Ök azt felelték: A császáré ! Erre azt válaszolta : Adjátok meg tehát, ami a császáré, a császárnak és ami Istené, Istennek! Amikor ezt hallották, elcsodálkoztak és ott hagyva őt, eltávoztak onnét. Máté a következő elbeszélésekben Jézus jeruzsálemi vitáit mutatja be. A küzdelem Jézus és ellenfelei közt több-kevesebb nyíltsággal a messiási igény körül folyik. Jézus ellenfelei módot és ürügyet keresnek arra, hogy vagy ellenlétbe hozhassák őt híveivel és a nép vallásos reménységeivel, vagy pedig kiszolgáltathassák a római hatóság kezére, ill. ellene nyíltan felléphessenek.
