Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus Jeruzsálemben

145 33 34 35-38 41 43 42 44 45 46 tanúskodnak. Ennek ellenére az elmondott történet a maga egészében valószínűtlen, — amint hiszen az Jézus más példázataiban is előfordul (pl. az irgalmatlan szolgáról). Kiindulópontul az Ezs 5, 1 kk-ben elbeszélt példázat szolgál. Jézus innét veszi a szőlőhegy kiültetésének leírását, annak a gondnak a kiemelését, amellyel a szőlőtulajdonos szőlőjét berendezi, kerítéssel veszi körül, borsajtolót, azaz pontosabban egy vermet ás le benne, ahova a sajtóiéból a must lefolyik, s végül a tolvajok ellen való védtekezés céljából még őrtornyot is épít bele. Az említett ótestámentomi példázatra való utalás azonnal meg is határozza a példázat értelmét. Mint Ezsajásnál, a szőlőhegy itt is Izráelt példázza (a szőlőhegyet zsidó írástudók is hasonló értelemben alkalmazzák képként). A további elbeszélés szerint a tulajdonos a szőlőhegyet bérbe adja szőlőmunkásoknak, vagy pontosabban telepeseknek, s maga elutazik idegenbe. III. Móz 19, 23—25 szerint az újonnan ültetett gyümölcsösök s így szőlők termését is csak az ötödik évtől fogva volt szabad elfogyasztani. így küldi el a tultajr donos a szüret idején szolgáit, hogy részesedését a termésből átvegyék. De a telepesek csúnyán elbánnak a küldöttekkel, még egy második alkalommal is, végül a tulajdonos fiát megölik, abban a reményben, hogy így maguknak szerezhetik meg a szőlőt. Palesztinai jogviszonyok szerint nem volt lehetetlen, hogy n bérelt birtok idővel a bérlők tulajdonába menjen át. A példázat értelme a bevezető megállapítások után világos: Isten Izráelt, gyülekezetét rábízta a nép vallásos vezetőire, a papi fejedelmekre, akik azonban hűtlenekké lettek. Isten küldötteinek, a prófétáknak a sorsa szenvedés, üldöztetés, sőt mártírium lett s végezetül Isten Fia, Krisztus is áldozatul esik hitetlen önzésüknek. Amikor Jézus a példázatban rámutat közeli halálára, egyúttal Isten ítéletével is fenyeget. Máté fogalmazása szerint Jézus ellenfelei, a papi fejedelmek kénytelenek levonni a következtetést: a nép hitetlen vezetői s velük együtt természetesen az egész hitetlen nép ítélet alá kerül, elpusztul s Isten gyülekezete átmegy «más telepesekére (az evangélista itt nyilván már a keresztyén gyülekezetre gondol!), akik «megtermik a maguk gyümölcsét annak idején» (v. ö. Zsolt 1,3) Istennek tetsző, hitben engedelmes életükkel. Jézus ugyanezt a helyzetet még egy másik képpel is szemlélteti, t. i. a 118. .zsoltárból vett idézettel. Ugyané zsoltár szavaival köszöntötte őt a sokaság jeruzsálemi bevonulása alkalmával. A zsoltárhely eredetileg Izráel népéről szól, mely az előázsiai nagy népek közt megvetett, lebecsült. Neki ígéri Isten, hogy «szegeletkővé» teszi. A szegeletkő lehet az a nagy sarokkő, amelyen az egész épület nyugszik, v. ö. Ezs 28, 16. De a régi Kelet szóhasználata (szerint lehet az épület díszes záró-köve is, amelyet a kapuboltozat lezárására alkalmaztak. Jézus a zsoltárigét önmagára alkalmazza. Az építőmunkások, t. i. az írástudók (az írástudóknál ez a hasonlat is gyakori), megvetették őt, mint használhatatlan követ, de Isten kifürkészhetetlen bölcsesége vele építi meg új gyülekezetét. E zsoltárhely mellé valószínűleg másolók iktatták be a jelenlegi összefüggésbe a 44. verset, mely eredetileg Luk 20,18-ból származik. A szakaszt lezáró megjegyzés szerint a papi fejedelmek és farizeusok megértették, hogy Jézus példázata reájuk vonatkozik, de a hozzá ragaszkodó sokaságtól való félelemből nem mertek ellene eljárni, jóllehet minden eszközzel arra törekedtek, hogy őt hatalmukba kerítsék. Karocr Máté «vangéliuma. 10