Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Bevezetés
XIV Istennek az engedelmeskedik, aki Jézust «követi». Jézust követni, «tanítvány»-nak lenni pedig annyit jelent, mint Krisztus keresztjét hordozni, vagyis elindulni a szenvedésnek a martírum felé vezető útján (v. ö. 10, 38— 39; 16, 24—25; lásd 71—72 és 115—116 Ipk.!). A gyülekezet, amelynek Máté evangéliumát szánta, keresztet hordozott. A palesztinai zsidókeresztyénség elpusztult az első század hatvanas éveljen kitört nagy háborúban, mely Jeruzsálem lerombolásához vezetett. Ma a mártíromról, melyet akkor a palesztinai egyház szenvedett már nem sokat tudunk. Csak az első evangélium őrzi annak emlékét és figyelmeztet arra, hogy a vértanúság útja — Jézus szava szerint — eIválaszt L hatatlan minden igaz keresztvénségtől (v. ö. 6,10—12; 10.12—23; 24.9—13. 15-21.). Ha az elmondottakat áttekintjük, akkor látnivaló, hogy Máté irata a szó legszorosabb értelmében «evangélium», meri foglalata Isten teljes, ránk irányuló üdvakaratának. Nem egyszerű tudósítás Jézus életéről, cselekedeteiről és tanításairól, hanem felszólítás mindenkihez, aki olvassa, hogy higgyen Jézusban, az Isten által küldött messiási királyban. Máté evangéliumának minden szavával a hit döntése elé állít. Valamikor az evangélista azt, amit elmondott, egy bizonyos történeti helyzetben mondotta el s a történeti helyzet adta követelményeknek kívánt iratával szolgálni. De amit elmond, olyan világosan tárja fel a keresztyénség végső alapjait, hogy az minden idők minden keresztyénéhez szól. Nekünk is szükségünk van arra, hogy meglássuk az Ó- és Újtestámentomot egybefoglaló kinyilatkoztatás egységét Jézus Krisztusban. Nekünk is látnunk kell, hogy az Egyház nem emberi szervezet, hanem hogy azt Krisztus választja ki és építi magának mindenfelé emberi szervezetnek és földi közösségnek határaitól függetlenül, bármennyire hivatkozzanak is azok isteni jogokra vagy pedig mondjanak is le ilyenekről. Nekünk is szükségünk van arra, hogy mindig újra megtanuljuk: legnehezebb a megtérés útját a «vallásos», «kegyes» embereknek megtalálni, még akkor is, ha «keresztyének». Ámbár ezt az igazságot senki sem ismerte fel jobban az apostolok idejétől fogva, mint Luther Márton, ma azok előtt is kell hangoztatni és újból megeleveníteni, akik szeretnek az ő nevéével ékeskedni. De — természetesen — nemcsak nekik, hanem más keresztyéneknek is meg kell ezt tanulni. Mert semmire sem vagyunk annyira hajlamosak, mint hogy saját emberi vallásosságunkat, a magunk képére és hasonla r tosságára kiformált kegyességünket megtegyük keresztyénségnek, vagyis engedelmességnek Isten iránt. Végül, Máté evangéliuma éppen ma taníthat meg újra bennünket arra, hogy a kereszthordozás elválaszthatatlan Krisztus követésétől. A mai világhelyzetben ez intésül és bátorításul szolgálhat. A görögül beszélő keresztyén egyház Kr. u. 70 táján vette át a palesztinai egyháztól Máté evangéliumát, átültette és átdolgozta görög nyelvre, hogy hozzáférhetővé tegye saját gyülekezeteinek. Ily módon az újtestámentomi kinyilatkoztatásnak egyik legfontosabb, leggazdagabb tartalmú, valóban Lélektől ihletett irata menekült meg attól, hogy a palesztinai egyházzal együtt elpusztuljon. Azóta is az evangélium teljesíti szolgálatál mindenütt a világon, ahol a Krisztus neve felhangzik. «A Királyság ez evangéliumát hirdetni fogják az egész földkerekségen bizonyságul a népeknek» (24,14).
