Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - Jézus búcsúja Galileától és útja Jeruzsálembe
131 23 24 25 26 27 28 29 30 áthatja még az önzés s hiányzik belőle a szeretet, amely minden igazi kegyességnek az alapja. Ennek az esetnek a tanulságát vonja le Jézus avval a megállapítással, hogy a gazdagok csak «nehezen» jutnak be a menny királyságába. Ahhoz ,a makarizmushoz, amely üdvöt kínál a szegényeknek (v. ö. 5,3), ez az ige szorosan hozzátartozik s azt kiegészíti. A zsidóság Jézus korában a vagyont általában a kegyesség jutalmának tekintette s így abban az istenfélő élet szempontjából nemhogy nem látott akadályt, hanem inkább azt gondolta, hogy a ;vagyon mint Isten áldása jele és záloga a kegyességnek. Ezt a gondolkodásmódot Jézus teljesen megfordítja. Mert a vagyon annyira eltölti az cm L ber szívét, ihogy önszeretete megnövekszik, ezáltal pedig érzéketlen lesz a felebarát szüksége iránt. Az önzés egyenesen lehetetlenné teszi Isten szolgálatát s vele az eljutást Isten királyságába. Ezt a tevéről és tű fokáról szóló .paradox, közmondásszerű ige szemlélteti. Sokan megkísérelték letompítani ennek az igének az élét, egymáshoz közelebb hozni a tevét és a tű fokát. A megfelelő görög szó egy hangzójának másként olvasásával már görög egyházi atyák a «teve» helyett «hajókötél»-re gondoltak, mások pedig a «tű fokát» egy keskeny jeruzsálemi városkapuvá akarták megtenni. De minden ilyen «magyarázat» helytelen. Jézus máskor is használ hasonlóan paradox képet (v. ö. Mát 23,24). A földi javak — : s ezekhez hozzátartozik az is, ami megélhetésünket megalapozza s biztosítja, i— végzetes rabigába hajtják az embert. Ez a felismerés ¡mélységesen megdöbbenti a tanítványokat, hiszen senki sincs, aki ebből a rabságból p saját ¡erejéből kiszabadulni s Istenhez eljutni tudna. De Jézus a tanítványok szemét Istenre irányítja: ha az ember végleg tehetetlen is, Istennek van ereje és hatalma, hogy az embert a rabságból kimentse, szabaddá tegye és neki üdvösséget adjon. Az üdvösség tehát — s ez fontos felismerés, — teljesen Isten kegyelmének ajándéka. . A beszélgetésnek egy új fordulóját Péter indítja meg azzal, hogy rámutat — mintegy a gazdag ifjú viselkedésének az ellentéteképen, — a tanítványoklemondására. ök megvalósították azt, amit Jézus a gazdag ifjútól hiába követelt Péter ,csak a tizenkettő szócsöve, mikor felveti a kérdést, hogy micsoda jutalma, gyümölcse lesz ennek a magatartásnak. Jézus nem utasítja vissza Péter kérdését, jóllehet távol áll tőle a gondolat, hogy bármiféle lemondás révén Istennél jogalapot szerezhetne az ember jutalomra. (Ezt szemlélteti az ezen beszélgetéssel szoros gondolati egységben levő példázat a szőlőmunkásokról, v. ö. 20,1—16). Azonban az ember magatartása a jónak az irányában is következményekkel jár, a gyümölcse nem mehet veszendőbe. Ezérl ígéri Jézus tanítványainak, hogy iakik követték őt s így magukra vették keresztjét, részesülnek majd dicsőségében is. A «világ megújulásakor» (a görög kifejezés szószerint annyit jelent, mint «újjászületés»), vagyis amikor majd Isten újjáteremti ezjt a világot és a most alacsonyságban élő, megvetett Emberfia mennyei dicsőségének trónjára ül, követőit is trónusokra ülteti, őket a választolt nép bíráivá teszi, úgyhogy mint ítélőbírák részt vesznek az ítélet művében (v. p. I. Kori6, 3), vagy pedig, mint egykor az ószövetségi bírák, népük vezérei lesznek. Jézus ígérete azonban nemcsak jövendő mennyei dicsőséggel kecsegteti a tanítványokat hanem azoknak, akik az ő nevéért mindent elhagytak, veszteségük sokszoros megtérülését is ígéri. Már az evangélista ezt nyilván úgy értette, hogy a családi és testvéri közösségek elszakadásáért, a megélhetési létalap elvesztéséért, mely a tanítványt Krisztus követésében éri, bőséges kárpótlást nyújt a gyülekezet testvéri közössége, valamint az a gondoskodás, amelyben a gyülekezet az elhagyottakat és üldözötteket részesíti; v. ö. Mát 12,49—50; Róm> 16, 13; I. Kor 4, 15. A szakasz lezárásául egy többszörösen előforduló (v. ö. 9"
