Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Bevezetés

XI reti Jézust, ki széjjel járt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak. Mert az Isten vala ő vele. És mi vagyunk bizony» ságai mindazoknak, amiket mind a zsidóknak -tartományában, mind Jeru

L zsálemben cselekedett; akit megölének, fára feszítvén. Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván, nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és ittunk ővele, minekutánna feltámadt halottaiból» (Csel 10,37—41). Ebben a néhány versben benne van vázlatosan mindaz, ami az evangéliumok tartalmát alkotja. Könnyen megérthetjük, hogy az apostoloknak kezdettől fogva szükségük volt a Krisztusról szóló evangélium rövid 'összefoglalására (v. ö. pl. I. Kor 15,3—8), de azután természetesen arra is, hogy tanításukat Jézus történetéből, szenvedéséből és halálából, valamint Jézus igéiből vett példákkal szemléltessék, alátámasszák és igazolják. A missziói igehirdetéssel építette a gyülekezet önmagái, mikor egyfelől mindig új meg új kívülállókat nyert meg az Egyház számára, másfelől pedig újonnan felveti, majd pedig felnövekvő tagjait a keresztyén tanításban oktatta. A missziói igehirdetés pedig állandóan megkövetelte a hivatkozást Jézus történetére s tanítására. Innét érthető, hogy a Jézusra vonatkozó gyülekezeti hagyománynak két ága alakult ki. Egyik Jézus történetét, kivált szenvedésének, halálának és feltámadásának a történetét foglalta össze, amihez azután messiási munkájából vett egyes történetek 'és példák járultak. A másik Jézus «tanítását», igéit és példázatait vette számba. A gyülekezeti hagyománynak ez a két ága teszi evangéliumaink tartalmát is. Elsőnek — úgy látszik, — Márk állította össze evangéliumi iratát. Ha ezt a legrégibb evangéliumot figyelmesen átolvassuk, úgy hamarosan észrevehetjük, hogy benne az említett hagyományanyagnak főként az első ága foglaltatik. Márk Jézus tanításából csak nagyon keveset közöl, s munkáját úgy lehetne röviden megjelölni, hogy az a Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának a titkos dicsőségéről szóló könyv. 1 Egészen más jellegű munka Máté evangéliuma. Róla Papias, a második századbeli hierapolisi püspök azt jegyezte fel, hogy «Máté héber nyelven állította össze az igéket (görögül *logia»t, melyeket azután kiki úgy fordított le, ahogyan tudott». (Eusebius, Hist. eccl. 111.39,15). Mivel Papias itt Mátéról azt mondja, hogy ő Jézus «igéit * gyűjtötte össze, azért sok kutató azt gondolja, hogy a Papias által említett irat nem lehet azonos a mai Máté evangéliumával. Mivel pedig mint láttuk, magában véve is valószínű, hogy a Jézusra vonatkozó gyülekezeti hagyomány két ága közül az egyik inkább Jézus «tanítását», «igéit» foglalta magában, azért sokan azt gondolják, hogy eredetileg volt egy olyan irat is, amely icsak Jézus tanítását tartalmazta volna. Ezt a feltételezett és többek által «Logia»-nak vagy «szinoptikus forrásirat»-nak nevezett iratot tulajdonítják azután — esetleg — Máténak. A mai Máté evangéliumának a keletkezését pedig úgy képzelik el, hogy valaki — már a görögül beszélő keresztyének közt, — egy irattá dolgozta volna fel az említett «forrásirat»-ot és Márk evangéliumát, amihez még egyéb gyülekezeti hagyományanyagot is felhasznált. Mivel az evangélium jelentős része a Máténak tulajdonított forrásirat, azért nevezték volna az egész iratot Máté nevéről. Ennek a rendkívül bonyolult és sokat tárgyalt kritikai kérdésnek a részletezésébe itt nem bocsátkozhatunk bele. Csak annyit kell megjegyeznünk, hogy az említett «forrásirat» meglétét feltétlenül érvényes bizonyítékokkal bizonyítani nem lehet. Papias említett nyilatkozatából ilyen irányú következtetéseket levonni már csak azért sem szabad, mivel Papias alkalmilag Márk evangéliumát is «logia»-nak («igék») mondja, holott az Jézus