Karner Károly: Halhatatlanság vagy feltámadás? (Győr, 1943)

II. „A lélek halhatatlansága."

12 éppen az utolsó két évtizedben mutatja a hitvallásos megújhodásnak és· ébredésnek a különféle jeleit! Ez magában véve természetesen még nem biztosíték tévtanítások és eretnekségek ellen. A „Keresztyén Igazság" kezdettől fogva a hitvallásos megújhodás szolgálatába állott. A „Belmissziói Munkaprogram" egyházunk hivatalos kiadványai közé tartozik. Nem szabad ugyan azzal a követeléssel fellépni, hogy e sorozat szerkesztő püspöke minden benne foglalt szóért felelősséget vállaljon, de mégis bajos elképzelni, hogy utat engedjen olyan durva eretnekségnek, mint amilyenről Harmati beszél. Végül ebben az összefüggésben rá kell mutatni még egy körülményre. A szerző ismételten utal arra a vitára, mely Stange Károly göttingeni és Althaus Pál erlangeni teológiai professzorok közt folyt. Sehol sem részletezi, hogy mi volt a vita anyaga, még kevésbbé tárja fel azt, hogy mi volt az, amit Stange Lutherre vonatkozólag állított. Idézi egy német egyházi lapnak a cikkét a Stange—Althaus vitáról, mint amely mutatja, hogy a szóban forgó vita Althaus győzelmével végződött s közben — ez a dolog humoros oldala — észre sem veszi, hogy az idézett szöveg egészen mást mond, mint amit belőle kiolvas (40. lap). Ε sorok írója nem azonosítja magát Stange nézeteivel és teológiájával. Mégis kénytelen nemcsak elfogultnak, hanem egyenesen durvának minősíteni azt, ahogyan Harmati Sfangeról és egyéb teológusokról ítél (kül. a 84. lapon). Aki valamit is tud Stange életmunkájáról, az tudja, hogy egyike a legjobb Luther-ismerőknek, aki tudományos munkáját pozitív értelemben állította az egyház szolgálatába. Mint a Luther-Akadémia szervezője a mai lutheranizmus egyik vezéralakja s valóban nem érdemli meg, hogy nagyon is komoly tudományos munkáját holmi kicsinyes emberi dicsvágyból és szenzációhajhászásból, no meg minden áron könyveket írni akarásból származtassuk. A „lélek halhatatlansága". 3. Hogy Harmati könyvéről helyes véleményt alkothassunk, szükséges, hogy legalább néhány fővonásban ismertessük a lélek halhatatlanságának a tanítása körül keletkezett kérdéseket. Ennél az ismertetésnél nem a Stánge-Althaus vitát állítjuk homloktérbe, inkább arról szólunk, ami a mi sajátlagosan magyar viszonyaink szempontjából fontos. Bevezetőül figyelmeztetni kell arra, hogy a lélek halhatatlanságáról szóló tanítás nem azonos a halál utáni élet, vagy helyesebben a halál utáni lét, ill. a lélek „postexistenciája" hitével. Halál utáni életről sok olyan vallás tud, amely nem ismeri a lélek halhatatlanságának a fogalmát s még kevésbbé tekinti a lelket olyan önálló szubsztanciának, amely önmagában és a testtől függetlenül is létezik. A „lélek halhatatlansága" eredeti és tulajdonképeni értelme szerint filozófiai fogalom, a halál utáni lét, ill. élet képzete pedig a vallások körében jelentkezik. Már ez a körülmény is figyelmeztet a különbségre. Arra is kell gondolnunk, hogy a lélek halhatatlanságának a képzete úgy, amint az a filozófiai gondolkodásban kialakult, magában véve egyáltalán nem mondja azt, hogy az embernek a halál után a keresztyén hit értelmében vett élete van. Ezért a „lélek halhatatlansága", „halál utáni élet" és „a lélek postexistenciája" fogalmakat élesen meg kell egymástól különböztetnünk. Különben csak fokozódik a zavar.