Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 9. fejezet. A keresztyén teológia felosztása
Mivel a teológia tárgya az Isten igéjébe foglalt kinyilatkoztatás, azért a teológiai tudományoknak is erre a középpontra kell irányulniok s minden részlet-tudományágnak kell, hogy erre a középpontra legyen vonatkoztatottsága. A teológiai tudománynak a feladata tehát az, hogy Isten igéjét ismerje meg, szólaltassa meg és megmutassa, hogyan szólalt meg és munkálkodott ez az ige a történelem folyamán az egyházban, végül pedig ma hogyan, milyen tanítással és milyen egyházi szolgálattal szólaltatja meg az egyház ezt az igét helyesen. Az ige az egyháznak ,,az igazi kincse", — ahogyan Luther -mondotta. 4 1 Ez az ige Jézus Krisztusban testté lett. Amikor az igét, az evangéliumot mondjuk az egyház kincsének, ezt azért mondhatjuk, mert az egyház maga „Krisztus teste". Amikor a teológia tudatosítja az egyház lényegét és igazi valóságát, akkor mindig újból Krisztusra eszmél, Krisztust tudatosítja és vele együtt azt az üdvösséges kincset, amelyet Isten Krisztus elküldésével és a megváltás művével a világba helyezett. Ilyen értelemben áll a teűlógiai kutatás feladatainak a homloktereben az ige, az evangéliumban adott kinyilatkoztatás és ennek eszköze a Szentírás. Ezért alkotja a teológiai tudományok első csoportját a Szentírás-tudomány vagy más szóval az írásmagyarázati teológia. Az ige a világban az egyház szolgálata által szólal meg. A teológiai kutatás az egyház felé fordul, amikor az egyházat, annak a történetét és e történet sokrétű elágazásait, valamint az egyház jelenét különféle megjelenési formáiban vizsgálja. Ezt a feladatot az egyháztörténeti teológia teljesíti. Az ige üzenetének a rendszeres formában való kifejtése történik meg a rendszeres teológiában. Ez egységes szempont alatt és rendszeres formában tárja fel az egyház tanítását, konfrontálja azt korunk gondolkodásával és megállapítja az egyház tanításának a helyét a szellemi áramlatok között. Az egyház az ige szolgálatán keresztül valósul. Hogyan és milyen eszközökkel teljesíti az egyház helyesen az evangélium hirdetésének, az evangélium üzenete közvetítésének a szolgálatát: ez a probléma-kör a gyakorlati teológia tárgya. A teológiai tudományoknak tehát négy nagy csoportja van: 1. az írásmagyarázati teológia, 2. az egyháztörténeti teológia, 3. a rendszeres teológia, és 4. a gyakorlati teológia. Ε négy főcsoport mindegyike még egyes tudományágakra (,,disciplinák"-ra) oszlik. A teológiai tudományoknak ez a felosztása ma már hagyományossá lett. Noha jórészt már a modern teológia alakította ki, ezt a teológia eszmélés gondolkodása is átvette és így ez ma az általánosan elfogadott felosztásnak mondható.