Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 6. fejezet. A teológiai eszmélés

mutatkozik meg, amelyet sem a történeti, sem a lélektani kutatás boncolókése nem tud egyéb elemekre felbontani. Itt a vallás életszférájának minden más életterülettől független önálló adottságára bukkanunk. Otto ugyan Schleiermachertől indult ki teológiai gondolkodásában, de ugyanakkor igyekezett függetlenülni is tőle. így teológiai alapvetése azok közé a kísérletek közé tartozik, melyek a modern teológia keretei közt kerestek új utakat. Otto Rudolf evvel a teológiai gondolkodás 'belső átállításának egyik jelentős előkészítője lett. Barth Károly és a teológiai eszmélés Az első világháborút követő években döntő változás következett be a protestáns teológiai gondolkodásban. Ezt a változást szoktuk röviden „teológiai eszmélés"-nek mondani. A teológiai eszmélés számára döntő jelentőségűvé az evangélium üzenetének újszerű megszólaltatása és vele együtt a reformáció üzenetének a felújítása lett. A teológiai eszmélés elindítója Barth Károly (jelenleg baseli professzor) lett. Az első világháború éveiben Barth Károly mint Safenwil-i (Svájc) gyülekezeti lelkész úgy tapasztalta, hogy a gyülekezeti munkában, az igehirdetésben és a lelki gondozásban egyaránt erejét vesztette, kiszikkadtnak, üresnek és hatástalannak bizonyult a modern teológia nevelése által adott lelkészi felkészültség. Amikor pedig lelkipásztori munkája számára új utakat keresett, az Íráshoz menekült. Az Íráshoz való menekülésből született meg a Római levélnek újszerű értelmezése, a „Der Römerbrief" (1. kiad. 1919.). Ennek a könyvnek az 1922-ben megjelent 2. kiadása hamarosan a teológiai érdeklődés homlokterébe került és nemcsak a teológiai tudomány hivatásos munkásait, hanem a lelkészeket és a gyülekezeteket magukat is megmozgatta. Barth ebben a művében szakított a modern teológia körében művelt történetkritikai írásmagyarázati \módszerrel, mely az írásmagyarázat főcéljának a magyarázott szöveg eredeti, ú. n. történeti értelmének a felderítését tartotta. Barth felismerte, hogy a történet-kritikai módszer segítségével az írásmagyarázó a magyarázó szöveg fölé emelkedett, sőt annak fölébe kerekedett, mintegy distanciába került a szöveggel szemben. Így a magyarázott szöveg elvesztette számára kinyilatkoztatás-jellegét és kinyilatkoztatási igényét, az ige pedig a bibliai szerző által egy bizonyos történeti helyzetben kifejezett „véleménnyé" ,,felfogássá" redukálódott. Barth most arra a tartalomra irányította a figyelmet, melyről a magyarázott szövegben van szó és azt az ügyet akarta megszólaltatni, melyről a bibliai szerző írt. Ily módon megszűnt a distancia a bibliai szerző és az 61