Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 5. fejezet. A „modern teológia" útja

résében rejlő veszedelmet. Ennek a veszedelemnek az elkerülésére egyesek az egyházi tanrendszert, pontosabban a dogmát tették a teológiai tudomány alapjává. Első sorban az ilyen irányzatok képviselőit nevezték „ortodox"-oknak, mert náluk sokszor igen hatásosan érvényesült még az ó-protestáns ortodoxia. Jórészt ilyen vonalon mozgott a katolikus teológia is. A dogmára alapozott teológia azonban abba a veszedelembe kerül, hogy a dogmát teszi a kinyilatkoztatás mertékévé, nem pedig fordítva a dogmát, az egyház tanítását méri a kinyilatkoztatáshoz. A dogma pedig a történelem folyamán jött létre s így mint minden, ami történeti, egyúttal relatív és a hitnek a benne kifejezett igazság-felismerése is rész szerint való, „relatív". A dogmára alapozódó teológia viszont kénytelen ezt a történelem folyamán létrejött és így relatív igazság-felismerést mértékként alkalmazni, vagyis a relatív jellegű dogmát abszolútnak minősíteni. Az abszolútsága által merevvé lett dogma pedig nemcsak a teológia munkáját köti meg, hanem hatalmába keríti a hitet is és elsorvasztja annak eleven életét. így minden ú. n. ortodox teológia megmerevedik, belsőleg megüresedik és nem tud megfelelni feladatának. Nem is tölti be többé helyesen az egyházban funkcióját. A vallástudomány A modern teológia szétesésének egyik jele volt a vallástudománynak, s különösen egyik ágának, a vallástörténetnek bekapcsolódása a teológiába. A modern teológia a fejlődés folyamán elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor már-már felszívódott a vallástudományiba. A nem-keresztyén vallások iránt főként a felvilágosodás korában kezdett érdeklődni az európai szellemi élet. Már ekkor kezdték a keresztyénséget egy sorba helyezni egyéb vallásokkal. Ez jelentkezik pl. akkor, amikor Jézusról mint az egyik vallásalapítóról kezdtek beszélni. A különféle vallások összehasonlítása alapján a .felvilágosodás korában a történeti vallások legértékesebb tartalmának a szintéziséből egy magasabb „filozófiai" vallást próbáltak konstruálni. Mint láttuk, Schleiermacher új alapvetése is „a vallás" egyetemes fogalmából indult ki és sohasem szolgáltatott igazságot a keresztyénség Isten-hitében rejlő kinyilatkoztatás-igénynek. Ily módon a teológiai gondolkodás egyik fókusza, t. i. a hit mellé másik fókuszként a „vallás" került. Ezt elősegítették még más körülmények is, amelyek a 19. század elejétől fogva különösen nagy hangsúlyt kaptak. Ezek közt az egyik a romantika volt, amely a napoleoni háborúk után az európai szellemi életben elterjedt, sőt uralkodó 55