Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"
ket deduktív úton, tehát értelmes okoskodással állapítunk meg, de amelyekhez a gyülekezet hitbeli átélése nem jut el. Schleiermacher elutasítja a tisztára tekintélyen alapuló hitet („a fides historica", és „fides implicita" elutasítása is ide tartozik). Ezzel Schleiermacher a hitnek az intellektualista eltorzítása ellen küzd és az újszövetségi értelemben vett hitnek olyan alapjellegét ragadja meg, amely egyúttal Luther reformációjának a hitfogalma felé is mutat. Nem szabad azonban feledni, hogy Schleiermacher teológiájában a hangsúly a hitnek az alanyi adottságára és spontaneitására {„igaz-voltára") esik és hogy Schleiermacher nem ismerte fel eléggé az újszövetségi hitnek a tartalmi meghatározottságát, t. i., hogy az mindig szoros értelemben vett Krisztus-hit. Mégis megmaradt annak a felismerésnek a jelentősége, hogy a hit csak mint valóságban átélt hit lehet igazi hit. Még ennél is jelentősebb egy másik mozzanat. Amikor Schleiermacher az istenismeret helyett a keresztyén tudat vallásos átélését helyezte a teológiai gondolkodás középpontjába, akkor olyan új irányvonalat szabott a teológiának, amely a reformáció, pontosabban Luther teológiája felé mutatott. Hiszen Luther is nagy nyomatékkal hangsúlyozta, hogy „hit és Isten összetartoznak". 2 6 Ezért Istent nem ds lehet másképpen megismerni, csak hitben. Nem is közeledhetünk hozzá, sem meg nem ragadhatjuk őt másképpen, mint egyedül csak hitünkben. Az a hit pedig, amelyről itt szó van, — mint láttuk, — nem valamely dogmatikus tantételnek a Szentírás, illetve az isteni kinyilatkoztatás tekintélyén alapuló elfogadása, hanem ennél sokkal több: az Istentől megragadottság eleven átélése. A hit csak ebben az eleven átélésben valóságos hit és csak mint ilyen határozza meg egész lényünket, formálja életünket és válik „egzisztenciálissá". A teológia ilyen értelmezése nem lett volna lehetséges Schleiermacher számára Kant életműve nélkül. Csak Kant kritikája nyitotta meg az útat annak a felismerésére, hogy Isten soha sincs adva ismerésünk számára olyan világvalóságként, mint egyéb (immanens) jelenségek vagy valóságok. Istent tehát nem ismerhetjük meg úgy, mint a természeti vagy a történeti életnek a jelenségeit és eseményeit. Ezek ismerésünk számára mintegy „adva" vannak — legáltalánosabban a tér és idő kategóriáiban, — s így ezeken keresztül mintegy hatalmunkba vehetjük azokat. Isten nincs szamunkra így „adva", megismerése számára nincs meg emberi egzisztenciánkban a szükséges kategória, — amint ez a fentvázolt racionális-tudományos gondolkodás számára is nyilvánvaló. Istent mindig csak akkor ismerhetjük meg és „ragadhatjuk meg", ha ő maga hajol le hozzánk, lép velünk viszonyba, kinyilatkoztatja magát és hitet ébresztve bennünk formál minket: csak így lesz az én Istenem. Ezért Isten 45
