Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"

érzületet olyan értelemben írja le közelebbről, hogy most világos: nem valamilyen érzületről, nem is az érzületről mint tudatunk egyik alkotóeleméről, még kevésbbé egyik vagy másik lelki funkcióról, hanem „emberi lelki életünk egységes ősalapjáról"

18 van szó, mert ez a „közvetlen öntudat" hordozza az egész lelki életet. A ,,közvetlen öntudat" tartalmát jelöli meg „a feltétlen függés érzése". Ez a kifejezés azt akarja mondani, hogy az ember közvetlen öntudatában „érzi meg" a fölötte levő hatalomtól, az „Örökkévalótól" való „feltétlen függését", az ahhoz való viszonyulását és a saját relativitását, „teremtettségét". Amíg az ember a világban való helyzetét figyeli és a világhoz való viszonyát, ennek a viszonynak' az egyes elágazásait veszi szemügyre és „érzi" vagy éli át öntudatában, addig mindig akad valami olyan mozzanat, amelynek tekintetében magát szabadnak és függetlennek tudja. A viszonyulása a világhoz és a függősége a világtól tehát mindig viszonylagos („relatív"), mert ugyanakkor érzi szabadságát is. Az ember e szabadságának és viszonylagos függetlenségének a tudatában megkísérelheti, hogy e viszonyulatokat hatalmába kerítse, azoknak urává legyen: éppen ez a viszonylagos szabadsága és függetlensége. Ellenben ha összes viszonyulatainkat a maguk egységében tekintjük és ha belekapcsolódunk a véges-mulandó lények egyetemességébe és ezen az egyetemességen (belül mint véges és mulandó lények éljük át. egzisztenciátokat, akkor támad „a feltétlen függés érzése". Ez tehát tulajdonképpen annak átélése, hogy nem létesíthetjük önmagunkat, ill. fordítva, hogy valahonnét eredünk és az a hatalom, amelytől eredünk, „feltétlen", azaz magunktól nem korlátozható vagy módosítható' függésben tart minket. Véges és mulandó voltunk így feltételezi a Végtelent és az Örökkévalót, amelytől függünk. Ezt a magasabb hatalmat, amelytől függünk, mondja Schleier ma eher az istenségnek. Ezért a feltétlen függés érzése azonos avval, hogy tudatában vagyunk Istenhez való viszonyunknak. Az elmondottakból világosodik meg Schleiermacher meghatározásának az értelme és jelentősége. Schleiermacher nem azt akarja mondani, hogy a vallásnak, ill. hitnek nincs semmi köze a tudáshoz (értelmünkhöz) és a cselekvéshez (erkölcsiségünkhöz). Még kevésbbé jelenti ez a meghatározás azt, hogy a vallás valami szétfolyó érzelem világ, kegyes hangulatok sorozata, — ahogyan azt a mult század romantikus gondolkodásában félreértették és ahogyan az azóta is igen sokszor jelentkezik a kispolgári gondolkodásban. Schleiermacher meghatározása azt mondja, hogy egész emberi lényünk és mivoltunk •— benne ismerőképességünk és erkölcsi életünk is — teljesen Istentől 41