Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
II. rész. A keresztyén teológia - 4. fejezet. Az új alapvetés: a „modem teológia"
ezek mintegy megajándékoztak mánkét önmagukkal, átjártak minket és felemeltek önmagukhoz. A vallás ebben a vallásos átélésben, a vallásos „élményben" válik valósággá. Ebben a vallásos élményben pedig akkor részesülhet az ember, ha a világban, pontosabban mindenségben („univerzumban") találkozunk az Örökkévalóval és a Végtelennel: maga a világmindenség van tele az Örökkévalóval és Istenivel, úgyhogy a vallás örök tartalmát az univerzumban élhetjük át. Schleiermiaahernak mint prédikátornak, vezető egyházi embernek, mint filozófusnak és az újonnan létesített berlini egyetem nagyhírű teológiai iprofeszorának a szellemi befolyása egyre növekedett és döntő jelentőségűvé vált nemcsak a németországi, hanem az egész kontinentális protestáns teológia alakulására, sőt a kontinensen túlterjedt Angliába és Amerikába is. Schleiermacher ugyan nem alapított teológiai iskolát. De a múlt század különféle teológiai iskolái mind a hatása alatt állottak, az egyházias jellegű irányzatok éppen úgy, mint a teológiai liberalizmus egymást felváltó csoportjai. Majdnem mindenütt megtalálható Schleiermacher alap-pozíciója, amelyet különféle irányokban fejtenek ki, sokszor csak töredékesen használnak fel és akárhányszor e.l is torzítanak. Schleiermacher alaptörekvése az volt, hogy megragadja és kimutassa a szellemi élet és a vallás, a tudás és a hit átfogó egységét. Egyéniségének és teológiai, valamint filozófiai koncepciójának ez a gazdagsága tette Schleierimachert a 19. század egyik legnagyobb hatású szellemi vezérévé. A modern teológia rnegálapozása szempontjából sok műve között különösen is jelentős a „Kurze Darstellung des theologischen Studiums" (1. kiad. 1811, 2. bővített kiadás 1830) és teológiai főműve: „Der christliche Glaube nach den Grundsätzen der evangelischen Kirche im Zusammenhang dargestellt" (1. kiad. 1821, 2. átdolgozott kiadás 1830—31). A vallás mint a feltétlen függés érzéke Schleiermacher teológiai gondolkodásának a kiindulópontja az a híressé vált és sokszor idézett meghatározás, hogy „a kegyesség sem nem tudás, sem nem cselekvés, hanem az érzület vagy közvetlen öntudat meghatározottsága." Ezt kiegészíti az a másik meghatározás, hogy „a kegyességnek mindig azonos lényege az, hogy magunkat feltétlen függésben levőknek vagy — ami ugyanazt jelenti, — Istenhez való viszonyban levőknek tudjuk." 1 6 Ez a kettős meghatározás két front ellen harcol: egyfelől a protestáns orthodoxia, másfelől a felvilágosodás ellen. A hagyományos teológia tekintette a kinyilatkoztatást „mennyei 39