Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)

III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 5. fejezet. Az összefoglaló írásmagyarázati tudományok

viszont nem szabad úgy érteni, hogy az Ószövetség elbeszélései, igéi, próféciái stb. mind közvetlenül mutatnak Krisztusra vagy éppenséggel szimbolikusan Krisztusra vonatkoztatandók. Az ilyesféle értelmezés visszaesést jelent az egyébként túlhaladottnak vélt allegórizálásba. Az ilyen értelmezés egyúttal nem veszi komolyan az Ószövetség történeti jellegét sem és megfeledkezik arról is, hogy Isten kinyilatkoztatása valóban a történelemben végbemenő cselekedet s mint ilyen történeti cselekedetek egymáshoz kapcsolódó folytonosságában teljesedik be. Az Ószövetségnek a Krisztusról való tanubizonyságtételét úgy kell értenünk, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatásnak mint ígéretnek az alapirányvonala Krisztusra mutat. Erre a központra utal minden az Ószövetségben és innét világosodik meg mindaz, amit az ószövetségi teológia elénk tár. b) Az újszövetségi teológia. Az újszövetségi teológia a bibliai teológiának az Újszövetségre vonatkozó része. Ó- és újszövetségi teológia így végső értelemben egységet alkotnak. A bibliai teológia kérdéseinek a súlypontja természetszerűleg az Újszövetség teológiai kérdései körül csoportosul. Az Újszövetség tárja elénk a bűnös ember számára szerzett váltság megvalósulását Jézus Krisztus művében: ez a váltság a bibliai teológia központi tartalma. Erre mutat rá az Ószövetség ígéretként, ennek az ígéretnek a beteljesedését nyilatkoztatja ki az Újszövetség. Az újszövetségi teológiának az a feladata, hogy ennek a beteljesedett valóságnak a tartalmát, értelmét és valóságát tárja fel olyan módon, hogy azt beállítja az üdvtörténet rendjébe. Ezt a feladatát az újszövetségi teológia úgy oldhatja meg helyesen, ha gondosan megvizsgálja azt a fogalomkincset, mellyel az Újszövetség a Jézus Krisztusban lett váltság eseményét körülírja és értelmezi. Ennek a fogalomkincsnek a vizsgálatánál fel kell tárni annak összefüggéseit az egykorú vallásos szóhasználattal a zsidóságban és a pogány vallásokban egyaránt. Csak ennek az összhasonlításnak a révén világosodik meg igazán az újszövetségi váltság sajátos jellege és értelme. Ilyen értelemben az újszövetségi teológia nem az őskeresztyénség vallástörténete, mint az őskeresztyénségben kialakult vallásos képzetek, nézetek vagy szertartások története, hanem helyes értelemben vett „kinyilatkoztatás-történet". Az újszövetségi teológia ebben az esetben világosan mutatja az újszövetségi kinyilatkoztatás eseményjellegét. Ha az újszövetségi teológia feladatát ilyen módon oldja meg, akkor munkája egyúttal összefoglalja, summázza és egységbe rendezi azokat az eredményeket, amelyeket az írásmagyarázat az Írás részletes magyarázatában megállapított. 134