Karner Károly: Bevezetés a teológiába (Budapest, 1954)
III. rész. A teológiai tudományok - I. szakasz. Az írásmagyarázati teológia - 4. fejezet. Az előkészítő jellegű írásmagyarázati tudományok
feloldódik Izráel vallástörténetét és a keresztyénség keletkezését dokumentáló iratokban. A teológiai eszmélés viszont egyformán igyekezik érvényesíteni annak igazságát, hogy a Szentírásban Isten maga szól hozzánk és szólít meg minket igéjével, másfelől pedig, hogy a Szentírás iratai emberi írásművek, amelyek magukon hordozzák emberi keletkezésük különféle bélyegeit. A Szentírásnak a kettős — isteni és emberi — jellege határozza meg a bibliai herméneutikát. A Szentírásban hozzánk szóló Isten igéje megszólít minket és önmagát akarja érvényesíteni velünk szemben. Ez más szóval azt jelenti, hogy a minket megszólító isteni igét csak úgy érthetjük meg, ha annak magunkat alárendeljük. Más írásművek értelmezésénél az a kiindulópont, hogy az értelmező rendelkezik azokkal a nyelvi, történeti, lélektani, logikai, stb. ismeretekkel, amelyek számára lehetővé teszik az illető írásmű megértését. Ezeknek a képességeknek a segítségével tudja magát az illető írásmű értelmezője beleélni a szerző gondolatvilágába és ennek a béleélésnek az alapján tudja feltárni az illető írásmű értelmét. Ily módon az értelmező nem kerül ugyan az illető írásmű fölé és ez nem kerül a hatalmába, mégis ázt az írásművet szellemileg a magáévá tudja tenni és így avval „rendelkezik", amennyiben azt „elsajátítja". A Szentírással azonban sohasem kerülünk ebbe a viszonyba, — amennyiben az számunkra Isten igéje. Megérteni és „elsajátítani" is csak úgy tudjuk az igét, hogy nem mi „rendelkezünk" véle, hanem az „rendelkezik" velünk. A Szentírásban hozzánk szóló igéhez való viszonyban az alapmagatartásunk mindig ez: „Szólj, mert hallja a te szolgád!" (1. Sám. 3, 10). Mivel pedig az Isten beszédének a meghallása nemcsak emberi értelmi képességeink dolga, hanem mindig a Szentlélek ajándéka is, azért, a bibliai herméneutika sem teheti túl magát azon a felismerésen, hogy az Isten igéje meghallásánál és megértésénél nemcsak alá kell magunkat rendelnünk az igének, hanem a Szentlélek által meg is kell világosodnunk. A Szentlélek ajándékát pedig nem tudjuk a magunk számára tudományos módszerekkel biztosítani, azért a herméneutikai szabályok alkalmasak ugyan arra, hogy az írás emberi szavainak a megértésénél a segítségünkre legyenek, azonban nem biztosíthatják azt, hogy az igét meg is tudjuk szólaltatni a maga isteni hatalmával. Az írásmagyarázat a Szentírásban mindig Isten igéjét keresi. A reformátorok alapvető hermeneutikai normája ez volt: „scriptum scripturae interpres", 4 7 A Szentírás „önmagátértelmezi" oíyan módon, hogy az egész Szentírás alaptartalma egy, t. i. Krisztus: a Szentírásban minden Krisztusra vonatkozik, ill. minden tőle világosodik meg. Ezért a homályos helyek is a Szentírás egységes tartalmának a világításába állítandók bele és ebben 125
