Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 2. szakasz. 6,1-8,1. A hét pecsét feltörése

kegyelmének. Ez a bizonyosság szólal meg a látomásoknak azokban a szakaszaiban, amelyek Isten népének, a neki szolgáló és őt dicsőítő gyülekezet megoltalmazottságát és békéjét szemléltetik (7; 11,15-19; 14,1-5). 3. A következő látomások — mint már említettük —, azt írják le, „aminek ezután kell megtörténnie" (4,1). Ez azt is jelenti, hogy a látomások következő képei belekapcsolódnak az „utolsó időkre" vonatkozó váradalmakba, amelyek a késői zsidóság apokaliptikájára jellemzők. Ezért felvetődik a kérdés, hogy milyen viszonyban vannak az utóbbiakhoz. Még élesebbé válik ez a kérdés, ha azt úgy tesszük fel: hogyan viszonyulnak János látomásai az evangéliumokhoz, különösen is a Jézus igéiből összeállított ún. szinoptikus apokalipszishoz (Mk. 13; Mt. 24; Lk. 21), végül pedig a Pál apostolnál megfigyelhető őskeresztény apokaliptikus váradalmakhoz. A késői zsidó apokaliptikus váradalmakban ismételten találkozunk a különböző apokaliptikus csapások, mint háborúk („messiási háború"), elemi csapások és kozmikus kataklizmák képzetével, amelyek megelőzik a „messiás napjait", ill. az ezekkel általában azonosított eszkatológikus „eljövendő világot". Ezek a mozzanatok részben visszatérnek a „szinoptikus apokalipszisben" is, amely a felsorakoztatott Jézus-igéken és azok megfogalmazásán keresztül a gyülekezet hitét és reménységét is tükrözi. Ezért tanulságos, ha figyelünk arra, hogy milyen párhuzam mutatkozik — legalább részben — a szinoptikus apokalipszis és a Jelenések könyve közt általában, de különösen is a 6. fejezet közt. Ezt szemlélteti a következő összehasonlítás. Az eszkatológikus „kínok" — vagy pontosabban: „vajúdások" — „kezdeteként" Mk. 13,5-8; Mt. 24,4-8; Lk. 21,8-11 a következőket említi: 1. hamis messiások fellépése; Jel. 6,2, a „fehér lovas" (lásd pontosabban a magyarázatnál!); — 2. háborúk, zavargások, népek és királyságok támadása egymás ellen; Jel. 6,2-4, a tűzvörös lovas; — 3. földrengések és éhínségek, Jel. 6,5-8, a fekete és fakó lovas. Ehhez kapcsolódnak, mint az utolsó idők nyomorúságának jelei (Mk. 13,9-13 és a párhuzamos helyek): 1. a tanítványok üldöztetése, Jel. 6,9-11, a vértanúk; — 2. a „pusztító utálatosság" (Mk. 13,14-20) és — 3. kozmikus katasztrófák az Emberfia eljövetelével kapcsolatban (Mk. 13,24-27), vö. Jel. 6,12-17, ég és föld megrendülése, valamint az Emberfia „megjelenése" a „fehér felhőn", Jel. 14,14-20. Noha a szinoptikus apokalipszis nem minden jelenetére ad Jel. 6 közvetlen párhuzamot, az egyezés mégis feltűnő. Ez még világosabbá válik, ha arra is figyelünk, mi különbözteti meg ezeket az apokaliptikus váradalmakat a hasonló késői zsidó elgondolásoktól. Ilyen pl. az, hogy sem a szinoptikus apokalipszis, sem Jel. nem ismeri a messiási háború képzetét, továbbá hogy hiányzik a messiás napjának kiszámítása, főként pedig, hogy a messiás személye nem kétséges többé; az ígéretek beteljesedtek Jézus Krisztusban. Ez a közös hit még szorosabban fűzi egybe a szinoptikus apokalipszist és a Jelenések könyvét, ill. a 6. fejezetet, mint a fent említett egyezések. Ez utóbbiak a közös kinyilatkoztatási alapban gyökereznek, amelyet János szem előtt tartott, mikor látomásait írásba foglalta. így vált könyvében a 6. fejezet látomásainak előrevetett summázásává, mint ahogyan 88