Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez
22 23 24 25 26 27 28 29 18 19 20 megtérjen, de nem akar megtérni paráznaságából. / íme, betegággyal sújtom és nagy szorongattatást hozok azokra, akik házasságtörést követtek el vele, hacsak meg nem térnek [a tőle tanult] cselekedetekből. / Gyermekeit pedig halállal sújtom. Akkor megismerik majd mind a gyülekezetek, hogy én vagyok az, aki a szíveket és a veséket vizsgálom, és megfizetek nektek, kinek-kinek a cselekedeteitek szerint. / Nektek pedig, a többieknek Tiatirában, akik nem fogadják el ezt a tanítást, sem — mint mondják — nem ismerték meg a Sátán mélységeit, ezt mondom: nem rakok rátok más terhet! / Azonban mégis: ragaszkodjatok ahhoz, amitek van, amíg el nem jövök! Annak pedig, aki győz, és mindvégig megtartja a tőlem kívánt cselekedeteket, hatalmat adok majd a pogányokon / és vasvesszővel pásztorolja majd őket, mint ahogyan a cserépedényeket összetörik, / úgy, ahogyan én is [felhatalmazást] kaptam erre Atyámtól, őneki adom majd a hajnalcsillagot! / Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Tiatira kisebb kisázsiai város volt, de fontos közlekedési út mentén feküdt, mely Pergamumból Tiatirán, Szárdiszen és Filadelfián keresztül Laodiceába vezetett. Lakosai főként iparosok és kereskedők voltak. Egy ókori író jelentéktelen városnak mondja. A keresztény gyülekezet keletkezéséről és további sorsáról sem tudunk semmit, csak azt, hogy a 2. század végén gócpontja lett a montanizmus rajongó eretnek irányzatának. Az üzenet elején Krisztus mint Isten Fia szólal meg. Ezt a Zsolt. 2,7-re visszautaló megjelölést a szerző nyilván azért választotta, mivel a 26. és 27. versekben a 2. zsoltár szavaival írja körül a „győztes" küldetését. Krisztus istenfiúi méltósága elsősorban isteni hatalmára és ítéletére utal, éppen úgy, mint a bevezető látomásból vett két jelző, a tűzlángként mindent megemésztő szemek (23. v.) és az izzó aranyércként ragyogó lábak. Egyik gyülekezet sem részesül annyi dicséretben mint a tiatirai, amelyhez egyébként a leghosszabb üzenet szól. A „cselekedetek" szó itt is (2,2) a gyülekezet egész magatartását foglalja össze. Tartalmát pontosabban körülírják a „szereíeí",mint a kegyesség alapjellemzője, a „hűség", mint a Krisztushoz való viszony döntő mozzanata, a „szolgálat", mellyel a gyülekezet tagjai egymásnak gondját viselik és egymást segítik, végül pedig az „állhatatosság" a kísértésekkel és csábításokkal szemben. Mindebben egyúttal a gyülekezet belső megerősödése, pneumatikus gyarapodása is megmutatkozik: „utolsó cselekedetei" — tehát az üzenet megfogalmazásakor tanúskodik magatartása — előbbrejutást mutat kezdeti állapotához képest. Míg az efezusi gyülekezet súlyos megrovásban részesült az „első szeretet" ellanyhulását mutató visszaesés miatt, addig a tiatirai gyülekezet belső élete éppen az ellenkező irányvonalat mutatja: belső gyarapodást és emelkedést. De panasz is hangzik el a gyülekezet ellen, éspedig nem valami „csekélységről" van szó, mint a pergamumi gyülekezetnél, hanem az egész gyülekezeti életet veszélyeztető bajról. Itt is nyilván ugyanaz ellen az áramlat ellen küzd a szerző, amelyet a nikolaiták nevével jelöl. Tiatirában azonban ez az áramlat prófétai igénnyel fellépő „tanításra" támaszkodott. A szerző ezt is 65
