Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - I. rész. 2,1-3,22. Krisztus üzenetei a hét kisázsiai gyülekezethez

4 5 dozása" vagy pontosabban „fáradságos munkája", mellyel sokat buzgólkodik, hogy tagjait beépítse Krisztus testébe, megtartsa és gyarapítsa hitükben és szeretetükben, jó példát mutasson a világ felé és bizonyságtételével gyümölcsöt termő misszionáló erővé legyen. Ehhez járul másodszor az „állhatatosság" : a gyülekezet hűségesen megáll Ura mellett, ellenáll a külső csábításoknak, az elvilágiasodás és belső elkényelmesedés, a magabiztosság és önigazság kísértéseinek. Életének és magatartásának ezek az alapvonásai nyilvánulnak meg a harmadik és negyedik mozzanatban is: „nem képes elviselni a gonoszokat". Ez talán nemcsak a gyülekezet belső életére vonatkozik, hanem még inkább az elvetemültség és gonoszság megszállottaira, a pogány kultuszok sokszor megszállott fanatikusaira utal. Ehhez negyedszer kiemeli az üzenet, hogy a gyülekezet próbának vetette alá azokat, akik magukat hazugul „apostoloknak" mondották és nem hagyta magát általuk megtéveszteni. Az „apostol" szó itt tágabb értelemben a vándormisszionáriusokat jelöli meg. Rájuk vonatkozik 1. Jn. 4,1 intelme is, hogy a gyülekezet vizsgálja meg a „lelkeket", ti. a gyülekezeteket járó és a Lélek ajándékára hivatkozó „prófétákat". Érthető, hogy a gyülekezet számára súlyos felelősséget jelentett az ilyen „hazug" vándortanítók „leleplezése", hiszen az a kisázsiai körzetben más gyülekezetek számára is irányt szabott. Ezért emeli ki az üzenet még egyszer az efezusi gyülekezet „állhatatosságát" éspedig pontosabban azt, hogy Krisztusért terhet hordozott, nem tántorodott meg nehéz napokon sem és nem fáradt meg a teher hordozásában. Mindennek ellenére azonban érvényes Krisztus szemrehányó panasza is, hogy ti. a gyülekezet elhagyta az „első szeretetet". Ezt sokszor úgy értik, hogy az efezusi gyülekezetben lelohadt az „első szeretet", azaz a kezdeti „lelkesedés" lángja és megfogyatkozott az Isten és Krisztus iránt tanúsított hit ereje. Ez azonban ellentétben volna az előző versek elismerő mondataival. Ezért valószínűbb, hogy az „első szeretet" megfogyatkozása a gyülekezeten belül a kezdetben gyakorolt egymást megsegítő, a bajba és nehézségekbe került testvéreket mentő és támogató szeretet hiányát jelenti. Mt. 24,12 szerint a szeretet meghidegülése az „utolsó idők" nyomorúságának jelei közé tartozik. Ehhez hozzá kell vennünk, hogy a keresztény testvérek iránt tanúsított megsegítő, oltalmazó, sőt önmagunkat odaáldozó szeretet egyúttal Isten és Krisztus iránt tanúsított szeretetünk jele és hitünk alapvető folyománya (1. Jn. 3,10.16). Ha erre gondolunk, akkor értjük meg az efezusi gyülekezetnek tett szemrehányás igazi jelentőségét és értelmét. Ezért a figyelmeztetés is: a gyülekezetnek „meg kell gondolnia", rá kell eszmélnie arra, „hova süllyed" (pontos fordítás szerint: „honnét estél le!"). Ezért kapcsolódik ehhez az emlékeztetéshez azonnal a másik, döntő felszólítás: „Térj meg és tedd [ismét] első (azaz kezdeti) cselekedeteidet!" A „megtérés" nem valamely vagy néhány, egyes bűn elhagyása, hanem az egész alapmagatartás megváltozása, teljes fordulat a bűn hatalmába került jelenhez képest és magunk teljes odaszánása Istennek a felebarátra pazarolt életen keresztül. E nélkül a megértés nélkül alapjaiban romlik meg a gyülekezet viszonya Urához, bármennyire dicséretes is a Krisztusért buzgolkodó fáradozása és állhatatossága. Ezért követi a megtérésre hívó figyelmeztetést a fenyegetés. Ha a gyüle58