Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - 1,4-20. Bevezetés

közt. A „hét lélek" megjelölés egyébként még 3,1; 4,5 és 5,6 alatt is előfordul: a megjelölés eredetét és értelmét keresve ezeket a helyeket is számításba kell vennünk. Amíg azonban az utoljára megnevezett helyeken mindenütt az „Isten hét lelke" kifejezést olvassuk, addig itt, 1,4 alatt „a hét, [Isten] trónja előtt levő hét lélek"-ről van szó. A „hét lélek" megjelölés eredetének, ill. gyökerének keresésekor a magyarázók elsősorban arra hivatkoznak, hogy a megjelölés 3,l-ben párhuzamosnak mutatkozik a „hét csillaggal", melyet a megdicsőült Emberfia tart a jobbjában (1,16). Ezért több magyarázó úgy véli, hogy a kifejezés gyökere visszanyúlik olyan babilóniai asztrálmitológiai képzetekre, amelyek a Napot, a Holdat és az akkor ismert öt bolygót istenségekként tisztelték. A „hét csillag" eredetileg ezeket foglalta volna, mint istenségeket egységbe. Azonban az Ószövetségben sehol sincs nyoma annak, hogy a csillagokat istenségeknek tekintették volna, ellenkezőleg az Ószövetség azokat mindenütt Isten teremtményeinek tekinti. Ha tehát a „hét csillag" képzetének volna is ilyen asztrálmitológiai gyökere, azt a zsidó gondolkodás elutasította, a Jel. szerzője számára pedig nyilván már ismeretlen és érdektelen is volt. Viszont a késői — tehát az Újszövetséggel egykorú —, zsidóságban közismert volt az Isten mennyei trónja előtt álló és szolgálatot teljesítő hét arkangyal képzete (Tób. 12,15). Az angyalokat a zsidó apokaliptikus irodalom „lelkeknek" is mondja (vö. pl. Jubil. könyve 1,25; 2,2 stb.). Eredete szerint „az Isten előtt levő hét lélek" 1,4-ben nyilván a hét arkangyalt jelölte, amire az a sajátságos, inkább képszerű kifejezés is mutat, hogy Isten „trónja előtt hét égő fáklya lobogott, amely Isten hét lelke" (4,5). A kifejezésnek ezt az eredeti értelmét a Jel. szerzője már alig-alig érzékelteti. Mert bár nyilván ismeri az arkangyaloknak a késői zsidóságban közismert nevét is (pl. Mihály arkangyal, Jel. 12,7), a „hét léleknek" velük való azonosságára a Jel.-ből nem, hanem csak a zsidó apokaliptikus iratok szóhasználata alapján következtethetünk. Bár a kifejezés gyökerét és alapértelmét sikerült megállapítani, de erre az alapértelemre a szerző nem tesz hangsúlyt. Ez a körülmény veti fel a kérdést: mit akar a szerző ezzel a megjelöléssel olvasóinak mondani? Egyfelől az Isten trónja előtt álló „hét lélek" az arkangyalokat úgy jelöli meg, mint akik Isten parancsaira várnak, hogy azokat végrehajtsák: olyan „szolgáló lelkek" (Dán. 7,10), akik Isten világfölényes hatalmát jelképesen ábrázolják. Másfelől azonban „Isten hét lelkét" a szerző úgy is jelöli meg (3,1; 5,6), mint akik Krisztus rendelkezése alatt állanak. Ezeken az utóbbi helyeken János ezzel a megjelöléssel Krisztusnak az angyalok felett álló méltóságát fejezi ki. Az elmondottak alapján felvetődik az a kérdés, hogy a „hét lélek" milyen kapcsolatban van a Szentlélekkel. A régi magyarázók számára magától értődő volt ez a kapcsolat, ök úgy vélték, hogy mivel a Jel. szerzője számára a hetes szám jelképesen a teljességet fejezi ki, a „hét lélek" a Szentlelket adományainak teljessége szerint jelöli meg. Régtől fogva utalnak ezzel kapcsolatban az írásmagyarázók Ezs. 11,2-3 (LXX) felsorolására, mint ahol a próféta feltárja a Lélek ajándékainak hétirányú elágazását. A Jel. szerzője nem hivatkozik sehol sem Ezs. 11,2-re, még kevésbé idézi ezt a helyet. Mégis alig kételkedhetünk abban, hogy azt ismerte: nem valószínűtlen az a feltevés, hogy Jel. 5,6 idézve Zak. 3,9-et és 4,10-et a szerző a vers szövege43