Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

BEVEZETÉS - A Jelenések könyvének értelmezése

chiliasmus. Ez egyes magyarázóknál az apokaliptikus számok titkának ismételt „megfejtésében", főként pedig a millennium, azaz az ezeréves birodalom kezdetének mindig ismétlődő „kiszámításában" nyilatkozott meg. Egyik magyarázó — az angol Whiston — a millennium kezdetét a 18. században először 1715-re, majd 1734-re, végül pedig 1866-ra számította ki. Bengel, a nagyhírű pietista teológus ezt az időpontot 1836. június 18-ban állapította meg. Ez a rövid áttekintés is megmutathatja ennek az értelmezési irányzatnak az alaphibáját. Az egyes magyarázók rendszerint a saját korukban vélték felfedezni az utolsó időket. így a Jel. látomásaiba egyre újabb történeti korszakokat voltak kénytelenek felvenni, ami a régi értelmezések hibáját is nyilvánvalóvá tette. Hasonlóan bizonyultak hibásaknak a millennium kezdetére vonatkozó számítgatások is. Ez is azt mutatja, hogy ez az egész szemlélet és magyarázati módszer a gyökerében hibás. János nem egyház- és világtörténeti eseményeket jövendöl meg. Könyvének nem az az értelme, hogy látomásaiban a világ- és egyháztörténet Istentől állítólag előre megállapított „menetrendjét" írja le, sem pedig az, hogy útmutatást adjon a millennium időpontjának a kiszámítására. János maga — éppen úgy mint Jézus vagy Pál apostol vagy bármelyik más újszövetségi író — nem számítgatja az apokaliptikus események bekövetkeztének időpontját. Ez a körülmény maga is világosan mutatja, hogy a Jel. könyvének ez a szekták által ma is terjesztett szemléletmódja hibás. 4. Az uralkodó egyház- és világtörténeti magyarázat mellett csak a 18. század végétől fogva indult meg erőteljesebben a Jel. tárgyszerűbb értelmezése. A Jel. könyvét ekkor kezdték ismét egyre erőteljesebben beállítani saját korába és felismerni, hogy a Jel.-t is a saját történeti előfeltételei közt kell megérteni. Ez a szempont kettős elágazásban jelentkezett a magyarázat során. Egyfelől a Jel.-t a szerző saját korára vonatkoztatták és keresték a látomásokban, valamint egyebütt is benne azokat a részeket, amelyekben a szerző saját korára, annak egyes eseményeire utalt. Kétségtelen, hogy ilyen utalások valóban találhatók is Jel.-ben, főként a 13. és 17. fejezetben: ez az ún. kortörténeti értelmezésnek az igazságmozzanata. A Jel.-ben azonban viszonylag kevés ilyen utalást lehet találni, azt pedig, amit a szerző e művével olvasóinak mondani akart, ezzel az értelmezési módszerrel igazában nem is lehet megragadni. Mégis éppen ennek a módszernek az említett igazságmozzanata teszi lehetetlenné, hogy pl. a 13. vagy 17. fejezetben elmondottakat későbbi korok történeti személyeire vagy eseményeire vonatkoztassuk, és így egyház- vagy világtörténeti eseményekre irányuló jóslatokként értelmezzük. Maga a szerző ismételten hivatkozik arra, hogy neki azt kell feljegyeznie olvasói számára, „aminek ezután hamarosan meg kell történnie" (1,1). Ez a tény maga is utal arra, hogy a szerzőt és művét átjárja az eszkatológikusapokaliptikus váradalom. Ez a váradalom a legfontosabb történeti előfeltétele a Jel. könyvének: azt nem is lehet megérteni, ha nem ismerjük és értjük ezt a váradalmat, valamint ha a Jel. minden szakaszát nem állítjuk bele ennek 20