Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)

FORDÍTÁS ÉS MAGYARÁZAT - II. rész - 2. szakasz. 6,1-8,1. A hét pecsét feltörése

történelemben való megvalósítása, keresztülvitele. Nem véletlen, hogy János mindezt éppen a „Bárány" nevéhez kapcsolja, tehát Krisztusnak ahhoz a nevéhez, amely a golgotai keresztre utal, mint áldozatra és váltságműre. (Lásd ehhez részletesebben a Bevezetést „A Jel. kinyilatkoztatási igénye" címen a 3. pontban.) A másik mozzanat, amelyre különösen is figyelnünk kell, az hogy az egymásból fakadó látomás-sorozatok (pecsétek feltörése, kürtök megfújása, csészék kitöltése) az emberiség történetét Krisztus váltsághalála után nem rajzolják rövid „egyfelvonásos" drámának. A Jel. éppen ilyen, talán az őskereszténységben is nagyon elterjedt szemléletmóddal szemben hangsúlyozza, hogy az események sodra nem ér véget az első megpróbáltatásokkal, néhány borzalmas ítéletidővel, és még nem kapja meg „csattanóját" Krisztus parúziájával, majd az ítélettel. Ehhez hozzátartozik az is, hogy János látomásainak leírásában ismételten visszatér a gyülekezethez, annak sorsához és ahhoz a hódoló imádáshoz, amellyel a megdicsőültek seregével is jelképezett földi gyülekezet dicsőíti Istent. Ezek a jelenetek nem közbeiktatott szakaszok, amelyek megszakítják az apokaliptikus események folyását, hanem János látomásainak a gerincét alkotják, mert hiszen közvetlenül a gyülekezethez szólnak és hirdetik, hogy ez a gyülekezet teljesedik ki majd egykor az örökkévalóságban Isten népének beláthatatlan seregébe. A „félórányi csend", amely a hetedik pecsét feltörése után a mennyben támad, sokféle értelmezésre adott alkalmat. Sokan úgy vélik, hogy az — ellentétben az élőlények mennydörgésszerű kiáltásával (6,1 kk.) és a vértanúk hangos szavával (6,9 kk.) — a hét trombitaszóval újra meginduló csapások és megpróbáltatások előtti félelemmel teli várakozást, a nagy viharok kirobbanása előtti feszült csendet akarja érzékeltetni. Ez azonban nem látszik elég valószínűnek. Közelebb esik az az értelmezés, amely szerint a csend az imádság csendjére utal és azt mondja, hogy amint a jeruzsálemi templomban is elcsendesedett a nép imádságra az áldozat bemutatása közben (Lk. 1,10), úgy csendesedik el minden a mennyben is, amikor a gyülekezet könyörgése felszáll Isten trónja elé. Valóban a következő versek a szentek könyörgéseire utalnak. 103