Karner Károly: Apokalipszis (Bécs, 1974)
BEVEZETÉS - A Jelenések könyve mint apokaliptikus irat
János többször is említi, hogy eksztatikus állapotban („a Lélek által történt elragadtatásban", 1,10; vö. 4,2; 17,3; 21,10) voltak látomásai, ill. audiciói. Nála a látomás tehát nem fiktív irodalmi segédeszköz, amellyel képzeletének alkotásait akarja leírni. Amit elmond, közvetlen személyes élményben gyökerezik. De azt, amit „elragadtatásában" látott vagy hallott, természetszerűleg csak utóbb, hallucinációs állapotának megszűntével írta le és használta fel művének megszerkesztésénél. Csak így válik érthetővé, hogy a Jel. szerkezetileg művészileg átgondolt irat és hogy a látomások egyes jeleneteinek és képeinek leírása számos, különféle hagyományágakból, főként az Ószövetségből származó anyagot használ fel. Ez utóbbi természetesen a szerző, szerkesztő és alakító művészetében gyökerezik. Ezt a felismerést azonban nem szabad a látomások élmény-jellegével szemben és annak rovására hangsúlyozni. Mindezt egyébként magunk is megfigyelhetjük és az elmondottakat ellenőrizhetjük, ha figyelünk a látomások részleteinek a leírására. A Jel. elbeszélése egyes látomás-sorozatokra oszlik (pl. a hét pecsét feltöréséhez, azután a hét trombitaszóhoz stb. kapcsolódó látomássorozatok). Az egyes látomásokat azonban a szerző nem határolja el egymástól élesen, úgyhogy nem lehet megállapítani: a látomássorozatokban a szerző egyetlenegy egyfolytában végbement látomást ír-e le vagy pedig több egymástól független látomásról van-e szó, amelyek közt a szerzőnek „világos pillanatai" ill. „világos időszakai" is voltak. Valószínűbbnek mindenesetre az utóbbi látszik. Az egyes látomásokat János az „azután láttam", „azután hallottam", „ezután" és hasonló kifejezésekkel vezeti be, úgyhogy eredetileg minden látomás lezárt egység volt, amelyet a szerző illesztett bele egy-egy sorozatba. Ε sorozatok összeállításánál érvényesülnek a szerző írói szerkesztő szempontjai. Egy-egy látomás több jelenetre, ill. képre tagolódik. A 4. és 5. fejezet pl. egységet alkot. A 4. fejezetben felrajzolt képből azonban még hiányzik a Bárány, amely az 5. fejezetben természetszerűleg ott van: mint ahogyan az álomképben hirtelen feltűnik valamely jelenség, amely előzőleg még nem szerepelt, de most úgy tűnik fel, mintha már előzetesen is ott lett volna. így lép ki a mennyei istentisztelet hátteréből a Bárány, feltöri a pecséteket, mintegy irányítja a látomássort. Azután egy időre eltűnik, majd ismét feltűnik (14,1), mintha mindig ott lett volna. Utóbb is mindig a képsor egy-egy döntő fordulópontján lép előtérbe. A 4. fejezettől fogva a „mennyei istentisztelet" alkotja a képek hátterét. De ez a „háttér" ismételten eltűnik, hogy helyet adjon a látomássorok képeinek, viszont mint szerkezeti formáló elem ott van a képsorozatok váltópontjainál (pl. 8,2-5; 11,15-19; 15,1-8). Ezek és hasonló megfigyelések világosan tanúsítják, hogy a Jel.-ben leírt látomások élményszerűek. A szerző azonban átélt látomásait megfontolt írói szempontok segítségével illeszti bele művészileg megszerkesztett művébe. A Jelenések könyvében leírt látomások élmény-jellegét Carl Schneider vizsgálta meg „ Die Erlebnisechtheit der Apokalypse des Johannes" (1930) c. művében éspedig oly módon, hogy modern pszichiátriai megfigyelések segítségével igyekezett felderíteni a Jel.-ben leírt látomások lélektani szerkezetét. 9
