Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Egy újonnan felfedezett evangéliumtöredék

88 mint egyedül hiteles tudósítást Jézusról. Különben evangéliuma­ink nem szolgálhattak volna alapjául a Jézusra vonatkozó egy­házi hagyomány további alakulásának és feldolgozásának. Ennek a körülménynek megfontolásra kell késztetnie mindazokat, akik evangéliumainknak Jézusra vonatkozó hagyományanyagát mo­dern kritikai vagy esetleg éppen világnézeti megfontolásokból történeti érték tekintetében lebecsülik. A most felfedezett töre­dékek jelentősége első sorban az, hogy új bepillantást engednek az evangéliumi hagyomány történetébe és megvilágítják evan­géliumaink alapvető jelentőségét Jézusra vonatkozó ismereteink tekintetében. Ez az új lelet is azt bizonyítja, hogy evangéliuma­ink magukban foglalják mindazt az értékes és megbízható hagyományt, mely az egyháznak Jézusra vonatkozólag az első század második felében birtokában volt. A most közzétett leletek tehát csak újból, új fénnyel világítják meg evangéliumaink páratlan értékét és jelentőségét. Annak a megismeréséhez, hogy ki volt Jézus, mit tanított s mi volt életének tartalma, értelme, csak evangéliumaink vezetnek el. Ez a megállapítás a teológiai tudomány és a történeti kutatás számára igen nagy horderejű és alkalmas arra, hogy végleges leszámolásra késztessen bennünket a történeti kritika sok balvéleményével és tévedésével szemben. De tanulságos a nagyközönség számára is. A természetes emberben nem alszik el az a kíváncsi vágy, hogy megtudjon valamit Jézusról, ami nincs benne az evangéliumokban. Ez a kíváncsiság párosul avval a reménységgel és titkos óhajtással, hogy ily módon lehull a lepel az evangélium titokzatos ábrázatáról s talán előkerül valami olyan adat, amely Jézust leszállítja a közönséges embe­rek sorába, még akkor is, ha talán valami „rendkívüli" ember marad. Jóhiszemű kísérletek és kimondott csalások többszörösen megpróbálták, hogy ilyesféle Jézusképeknek hitelt biztosítsa­nak. A most felfedezett evangéliumtöredék, amely közel 1800 esztendőnek a kikapcsolásával közvetlenül vezet el bennünket a második század első felébe, sőt talán az első és második század fordulójára, kell, hogy kijózanítson bennünket minden ilyenféle kísérlettel szemben. Azt a Jézust, akit ez a modern ember, a nagyközönségnek szenzációra éhes kíváncsisága keres, már a második század elején sem lehetett felkutatni. Nem lehetett meg­találni, mert sohasem élt, csak modern tudósok és hitetlen embe­rek fantáziája találta ki. Valósággal csak az a Jézus élt, aki az evangéliumban szól hozzánk. De evangéliumaink Jézusa annál érthetőbben szól hozzánk, s nemcsak hitelt követel az evangélium elbeszélése számára, hanem még inkább hitet abban, akit az Atya küldött. Erre tanítanak ezek, a valóban szenzációsnak mondható s evangéliumaink mellett mégis eltörpülő, újonnan felfedezett evangéliumtöredékek. (Dékáni székfoglaló, 1936.)

Next

/
Thumbnails
Contents