Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
Úrvacsora és evangélium
185 az, amit Isten királysága hoz és jelent, egyedül és kizárólag Jézusban valósul meg, Jézus igéje Őtőle magától elválaszthatatlan, nélküle üres és érvénytelen. Ugyanaz a Jézus ad bűnbocsánatot, aki betegeket gyógyít és halottakat támaszt fel. De Jézuson kívül a bűnbocsánat igéjének nincs ereje. Az úrvacsorában teljesedik ki Jézusnak és igéjének az elválaszthatatlan egysége. Ez már abban is megnyilatkozik, hogy Jézus a szétosztott kenyérhez és kehelyhez igéjét kapcsolja. Ez pedig valamilyen módon (ezt egyelőre hagyjuk még tisztázatlanul) Őt magát, halálba adott életét jeleníti meg. Igéjében valósul meg az, amit az úrvacsorában nyújt tanítványainak. Igéje nélkül semmi, üres kenyér és bor, de igéje és igéjének a teremtő ereje által bűnbocsánat és az Újszövetség isteni élete rejlik benne. Viszont az az ige, amelyet Jézus az úrvacsorában szól tanítványaihoz, semmi és üres, ha nem kapcsolódik elválaszthatatlan egységbe ővele magával, ha nem ad érvényt annak az igének Ő maga, aki a testté lett Ige. Mindezt kizárólag a szereztetési igéknek Jézus evangéliumával való összefüggéséből állapíthatjuk meg. De most egy lépéssel tovább menve, könnyen megfigyelhetjük azt is, hogy amit így megállapítottunk, teljes egységben és összhangban van avval, amit Pál apostol mond az úrvacsoráról. Az apostol az úrvacsora szerzésével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy az „Krisztus halálának a hirdetése", a proklamálása (I. Kor. 11, 26.). Ez a mondás első pillanatra azt a benyomást keltheti, mintha a legrégibb görög gyülekezet számára az úrvacsora olyasféle összejövetel lett volna, mint amilyenek a pogány területen megtalálható emléklakomák voltak. Tudomásunk van ugyanis arról, hogy az ókorban görög területen számos olyan testület volt, amely egyegy elhunyt tagjának az emlékezetére időnként mintegy torra, emléklakomára gyűlt össze. Tudjuk pl. Epikurosról, a híres filozófusról, hogy hívei és tanítványai végrendeletileg tett intézkedése alapján mint sacralis kultusz-közösség emlékezetét időnként közös lakomákon tartották ébren. Ez biztosította egyúttal filozófiai iskolájának a fennmaradását is. „Mivel minden a keresztyénségre áttérő pogány számára ezek a berendezkedések saját tapasztalásából ismeretesek voltak, azért könnyen érthető, hogy az úrvacsorát ezeknek az emléklakomáknak az analógiájára alakították, vagy — ezt ugyan nem tudjuk ellenőrizni — alakították át." 2 1) De az úrvacsorát Pál apostolnál csak addig lehet ilyen pogány módra átformált emlékvacsorának gondolni, ameddig megfeledkezünk annak eredeti tartalmáról. Amint láttuk, az úrvacsora semmi, üres és tartalmatlan Jézus halála nélkül. Ha Pál apostol levelében ennek az úrvacsorának a jézusi szerzését újítja fel annyira, hogy emlékeztetésül még a szerzési igéket is újból beiktatja gondolatmenetébe, akkor ebben már magában í l) Lietzmann: „Korintherbriefe", 2. kiad. 1923, 58. lap.
