Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Úrvacsora és evangélium

179 A páskavacsora első sorban emlékezés volt Jahve szabadítására, mellyel népét a szolgaságból kiszabadította. Ha az úrvcsorát a páskavacsora keretébe és annak gondolattartalmába állítjuk bele, akkor Jézus szerzése úgy jelentkezik, mint az „Újszövetség páskavacsorája", melynek központi gondolata az emlékezés Jézus megváltói halálára. Ahogyan Jézus az Újszövetség páskabárányává lett (v. ö. I. Kor. 5, 7.), úgy lett az úrvacsora az Újszövetség páskavacsorájává. Ezeket a szempontokat első sorban egyes ókori exegeták, ill. egyházatyák hangsúlyozták, de azok ma is mindig újból visszatérnek katolikus exegetáknál (pl. Dausch, Arnold). Különös nyomatékkal hangsúlyozta azokat Case/ Odo, aki ennek kapcsán az úrvacsorának, ill. pontosabban a miseáldozatnak sajátos értelmezést adott. De protestáns teológusoknál is befolyásolja az úrvacsora értelmezését az a kérdés, hogy vájjon Jézus utolsó vacsorája páskavacsora volt-e vagy sem. Legutóbb pl. Jeremias Joachim göttingeni professzor foglalkozott részletesen evvel a kérdéssel. „Die Abendmahlsworte Jesu" (1935) c. tanulmánya a legújabb diszkusszióban irányadó jelentőségűvé lett az úrvacsora keletkezésének, ill. az utolsó vacsora történetének vizsgálata tekintetében. Jeremias az utolsó vacsorát teljesen a páskavacsora liturgikus keretébe igyekszik beleállítani. Jézus szerzésének és a szerzési igéknek az értelmezéséről azonban Jeremias alapjában véve a páskavacsora gondolatkörétől függetlenül igyekszik az úrvacsora értelmét és jelentőségét megállapítani. Valóban, ha a szerzési perikópákat gondosan megvizsgáljuk, akkor könnyű észrevenni, hogy azokban magukban semmi sem utal a páskavacsorára. Csak a szinoptikusok által a szerzési perikópák köré font keret hangsúlyozza az utolsó vacsora páskavacsora-jellegét. Ehhez járul még egy körülmény, mely fokozott óvatosságra inthet bennünket. Tudvalevőleg eltérés van Jézus halála napjának a pontos datálása körül az első három és a negyedik evangélium közt. Amíg az első három evangéliumban azt a benyomást nyerjük, hogy mivel Jézus utolsó vacsorája páskavacsora volt s így niszán 14-re esett, azért halála a kovásztalan kenyerek ünnepének első napjára, niszán 15-re esett, addig János evangéliuma Jézus halála napját niszán 14-re fixálja (különösen a „páska előkészületi napja" megjelöléssel Ján. 19, 14, valamint annak a közlésével, hogy Jézus ellenfelei még nem ették meg a páskát, mikor Jézust Pilátus előtt vádolták, Ján. 18, 28.). A negyedik evangéliumban az utolsó vacsora történetéből hiányzik minden olyan mozzanat, melynek alapján ezt a vacsorát páskavacsorának lehetne minősíteni. Ezért minden ellenkező állítás ellenére is mindig újból kételyek merülnek fel abban a tekintetben, hogy valóban páskavacsora körében történt-e az úrvacsora szerzése. Ha ez a kérdés történet-kritikai eszközök segítségével nem is dönthető el teljesen és határozott eredménnyel, mégis ajánlatossá teszi, hogy