Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

Jézus feltámadása és a húsvéti hit

128 korában hiányoztak a mi világos pszichológiai kategóriáink. Az Újszövetség tudósítása tanúságot tesz arról, hogy az első keresztyének, köztük Pál apostol is, meg tudták különböztetni a víziót a másfajtájú élménytől s hogy ezt a különbséget meg is tették. f) Mielőtt ezeket a történeti-kritikai fejtegetéseket lezárnánk, szükséges azonban a következő dolgokat tisztáznunk. Azok a kritikai megjegyzések, melyekkel Hirsch fejtegetéseit kísértük, nem jelentik azt, mintha a húsvéti történetet ki kellene vagy ki lehetne vonni a történeti kritika köréből. Ellenkezőleg, az egyháznak magának is érdeke, hogy e történetek a tudományos kritika szokásos eszközeivel vizsgálat alá vétessenek. Ezt a vizsgálatot nem szabad oly módon folytatni, hogy avval minden áron e történetek „hitelességét" igyekszünk igazolni. Ilyesmi elég sokszor fordult elő s ez nem vált sem az egyháznak, sem az Újszövetségben gyökerező Krisztus-hitnek a javára. Az ilyesféle „célzatos" történeti vizsgálódás csak arra alkalmas, hogy' gyanút ébresszen és kétséget támasszon az egyház igazmondása felől. Olyasféle nézettel is lehet nagyon sokszor találkozni, hogy az evangéliumokon, de különösen a húsvéti történeteken gyakorolt mindenféle kritika magában véve helytelen és pedig azért, mivel aláássa a hitet, vagy — modernebb formában így lehetne ezt kifejezni — mivel az emberi ráció mértéke alá helyezi az isteni kinyilatkoztatást. Ez pedig, mondják, magában véve is helytelen. Minden ilyesféle véleménnyel szemben meg kell állapítani, hogy a húsvéti történeteken — s általában az evangéliumokon — gyakorolt történeti kritikai munka nem a kinyilatkoztatást akarja a ráció hatalmába adni, — legalább is addig, míg a történeti kritika ismeri a saját feladatát és határait. Az újszövetségi történetek, — a húsvéti történet is, — egyúttal emberi történetek s így alá vannak vetve a tévedésnek, annak a lehetőségnek, hogy színezték őket akár önkénytelenül, akár pedig bizonyos célzattal. Ezt világosan kell látni s aki ezt tagadni próbálja, vagy ennek a felismerése elől elzárkózik, az annak adja a tanújelét, hogy a hite bizonytalan, gyenge, azért nem mer a valóságos helyzetnek a szemébe nézni. Ennek a hangsúlyozása különösen azért szükséges, mivel az egyház igehirdetését s vele együtt a hitet is folyvást fenyegeti az a veszedelem, hogy Jézus feltámadásának az újszövetségi valóságát elhomályosítjuk és emberi módon színezzük ki. Ugyanakkor, amikor megállapítjuk, hogy az Újszövetség elbeszélése szerint a húsvéti történetekben nincs szó a tanítványok vízionárius élményeiről, viszont mégis fel kell tennünk azt a kérdést: mit is mond az Újszövetség Jézus feltámadásának a módjáról. Ennek a kérdésnek a feltevésénél és vizsgálatánál azután igen fontos segítséget adhatnak Althaus szempontjai. Az Újszövetség minden figyelmes olvasója érezheti a húsvéti történeteken, hogy amikor a tanítványok találkoztak a feltárna-