Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A Biblia az Egyház könyve
109 III. Ezzel elérkeztünk az utolsó ponthoz. Milyen értelemben áll az a tétel, hogy a Biblia az Egyház könyve? Erre a kérdésre mi evangélikusok azt szoktuk felelni, hogy a Biblia hit és élet dolgában az egyedüli zsinórmérték. Egyik hitvallási iratunk, a Formula Concordiae e szavakkal kezdődik: „Hisszük, valljuk és tanítjuk, hogy az egyetlen zsinórmérték kizárólag az Ó- és Újszövetség prófétai és apostoli iratai: szerintük kell megbírálni és megítélni minden tanítást és az összes egyházi tanítókat. Mert az írás is azt mondja: ,Az én lábamnak szövétneke a Te igéd és az én ösvényemnek világossága.' " Ezt a reformátori tanítást szokták a 19. század közepe óta úgy feltüntetni, mint a lutheri protestantizmus „alaki elvét", ellentétben az „anyagi elvvel" t. i. a hittel, ill. a hit által való megigazulásról szóló tanítással. 6) Ez a szembeállítás azonban könnyen megtéveszthet bennünket, sőt egyenesen hamis útra is terelheti a Bibliához való viszonyunkat, mert helytelen és hamis színben tünteti fel a Szentírás közvetítette kinyilatkoztatást. 1. A Szentírás által tanúsított kinyilatkoztatás mindig azt jelenti, hogy Isten kilép elrejtettségéből és a tőle elszakadt, bűnbe süllyedt emberrel újból közösségre lép. A kinyilatkoztatás tehát mindig isteni cselekedet. így lép ki Isten elrejtettségéből a Sínai hegyen, amikor törvényt ad népének: a törvénnyel a tőle elszakadt embert akarja újból szolgálatába állítani, az engedetlenné lett embert engedelmessé tenni. A Krisztusban szerzett váltság is isteni cselekedet: Krisztust „Isten rendelte, hogy véres áldozatával véghezvigye az engesztelést hit által" (Róm. 3, 25). Ugyanez állapítható meg akkor is, amikor a Bibliában, különösen pedig az Újszövetségben egyes kinyilatkoztatásokról van szó. Amikor pl. Péter apostol Caesarea Filippinél felismeri Jézusban „Krisztust, az élő Istennek a Fiát", akkor Jézus szava szerint ezt a Mennyei Atya „nyilatkoztatta ki neki" (Máté 16, 16—17.). A kinyilatkoztatás mindenképen „az isteni valóságnak aktív leleplezése". 7) A döntő hangsúly éppen azon az isteni valóságon van, mely a kinyilatkoztatás révén feltárul az ember előtt s amely a kinyilatkoztatás isteni cselekedete révén véghezviszi rajtunk Isten akaratát. Ezért a kinyilatkoztatáshoz nemcsak az tartozik hozzá, hogy nyilvánvalóvá lesz általa Isten haragja és kegyelme, vagy más szóval ítélete, mellyel minket bűnünkért sujt, és irgalmassága, mellyel minket Krisztusért kegyelmébe fogad, hanem éppen úgy hozzátartozik az is, hogy nyilvánvalóvá lesz a mi bűnünk és hitünk is. 8) ·) V. ö. Luthardt: „Kompendium der Dogmatik", 14. kiadás, 1937, 125. k. lap. ') V. ö. Stephan: „Glaubenslehre" 3. kiad., 1941, 57. lp. ") A kinyilatkoztatásnak ezt a „dialektikus" jellegét, tehát, hogy a
