Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)
A Biblia az Egyház könyve
100 az írást veszik segítségül, annak az útmutatása dönt vitás kérdésekben, az világosítja meg, amit Isten Krisztussal tett. Végig lehet kísérni ezt azóta is az Egyház történetében. A Bibliában foglalt szent iratoknak ezt az alapvető jelentőségét szokták úgy kifejezni, hogy a keresztyénség „könyvvallás", mint ahogy más vallások is vannak, amelyeknek a számára a szent irataik alapvető jelentőségűek. De ez a kifejezés nemcsak nagyon pontatlan, hanem megtévesztő is. Pontatlan azért, mivel egészen más értelemben szent könyv a Biblia, mint pl. a Korán vagy az indiai vallások különféle szent iratai. Ezek a szent iratok általában e vallások „igazságait" foglalják magukban. .4 Biblia sokkal több, mint vallási vagy kinyilatkoztatott „igazság"-ok tárháza, t. i. bizonysága, állandó hordozója és közvetítője a Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában kiteljesedett megváltásnak. De az említett meghatározás egyenesen megtévesztő is. Megtévesztő annyiban, amennyiben azt a benyomást kelti, mintha a Biblia egyoldalúan fölötte állana az Egyháznak, mintha az Egyházat a Biblia hozta volna létre. Ennek a megtévesztő, de nagyon gyakori félreértésnek az elkerülése végett állítottuk első helyre azt a tételt: „Egyház nélkül nincs Biblia!" Fel kell ismernünk s meg kell látnunk t. i. azt, hogy nemcsak az Egyház él a Bibliában hozzánk szóló kinyilatkoztatásból, hanem hogy a Biblia sem Biblia az Egyház nélkül, vagy más szóval, hogy a Biblia csak az Egyház által szent könyv. Hogy ezt felismerhessük, gondolnunk kell arra, hogyan alakult ki, jött létre a Biblia. Az ószövetségi szent iratokat a kialakuló keresztyénség magától értődő módon vette át a zsidóságtól, sőt egyenesen kisajátította azokat. Hiszen pl. Pál apostol nyomatékosan hangoztatja, hogy a zsidóság számára az írást lepel takarja le s ez csak „Krisztusban" hull le, akkor, amikor az Ürnak a Lelke szabaddá tesz bennünket (v. ö. II. Kor. 3, 12—18.). Isten csodálatos akaratából az Egyház lett az igazi Izráel, neki adta Isten az írást. így tette magáévá, használta az Egyház az ószövetségi iratokat, mivel önmagát tudta annak a „választott nemzetségnek", a „szent nép"-nek (I. Pét. 2, 9,), sőt pontosabban az igazi, a nem test szerint való, hanem az Isten Lelke által teremtett Izráelnek, amelynek Isten magát ezekben az iratokban kinyilatkoztatta. Az Egyházban tárja fel az Ószövetség az igazi és teljes értelmét. Mert a tulajdonképeni tartalma szerint ez a könyv több mint a zsidó nép történetének az emléke, a zsidóságnak adott törvény és prófécia. Ez a könyv bizonyságtétel Krisztusról. Ezért az Ótestámentom igazi értelmét csak az fogja fel, aki felismeri, hogy az Krisztusban teljesedett be. Ezek az írások — mondja Jézus, — „rólam tesznek bizonyságot" (Ján. 5, 39.). Ezt ismerte fel az Egyház, amikor az ószövetségi szent iratokat a magáévá tette, sajátjául elfogadta. Még jobban látszik az Üjszövetségnél, hogy a benne foglalt iratokat az Egyház válogatta össze és tette meg szent irataivá.
