Karner Károly: Evangélium, magyarság (Győr, 1942)

A Biblia és az értelmiség

97 Biblia igéjére való hallgatásnál az okozza, hogy a mi modern, tudományos és felvilágosult gondolkodásunk visszhangját keressük benne. Egészen önkénytelenül ezt a mi gondolkodásmódunkat tesszük meg a legfőbb kritikai szemponttá és mértékké. Azt gondoljuk, ami annak nem felel meg, az nem is lehet helyes és igaz. Holott a mi gondolkodásmódunk is nagyon relatív és tökéletlen. Más népek más kultúrák keretei közt másként gondolkodnak. Nem biztos, hogy a mi szempontjaink mindig a legjobbak és leghelyesebbek. Ez még világosabbá lesz előttünk, ha néhány vázlatos szóval a Biblia üzenetének a velejét igyekszünk magunk elé állítani. Első helyre azt a megállapítást kell tenni, hogy a Biblia mindig az élő Isten színe elé állít minket. A Biblia nem fejtegetéseket, okfejtéseket vagy elmefuttatásokat közöl Istenről, nem is nyitja meg lapjait annak, amit az emberek elgondolásukban vagy bölcselkedésükben elképzelnek Istenről. Ellenkezőleg az ilyesmit kizárja. A Biblia avval a hallatlan igénnyel lép elénk, hogy lapjain maga az élő, egyetlen, igaz Isten szólal meg. Az az Isten, akinek a gondolatai és útai elérhetetlen magasságban vannak mindenféle emberi gondolat és terv fölött (Ezs. 55, 8.). Mégis ez az Isten szólítja meg az embert, választ ki magának népet, törvényt ad neki, hívja a gyermek Sámuelt és szolgálatába állítja zsidó vallásának a fanatikusát, Pált, hogy apostolává tegye. Kihívja családja köréből Ábrahámot és messze idegenben ad neki új hazát, kimenti Mózest a fáraó kezéből, igéjét adja prófétáinak az ajakára. Nekünk is jogot ad arra, hogy hozzá kiáltsunk: „Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok neked és megfoghatatlanokat, melyeket nem tudsz" (Jer. 33, 3.). A Biblia bizonyságot tesz a kegyeseknek arról a tapasztalásáról, hogy Isten meghallgatja őket. A „könyörgést meghallgató" Istenhez „folyamodik minden test" (Zsolt. 65, 3.). Isten a Bibliában úgy szólít meg bennünket, hogy rávilágít állapotunkra és újjáteremt bennünket. Minden ember érzi és tudja, hogy valami nincs rendben vele. Visszahozhatatlanul a halál karmaiban vagyunk. Csak ha visszasüllyedünk az állati lét öntudatlanságába, akkor tudunk beletörődni a halál végzetébe. Amíg azonban öntudatos emberi életet élünk, addig a kétségbeesés erejével küzdünk az életünket a megsemmisülésbe taszító szörnyű sors ellen. Amióta csak ember él a világon, azóta értelmének és akaratának az erejével minden elképzelhető utat megpróbált, hogy szétfeszítse végzetének kegyetlen bilincseit. De hiába minden. A Biblia láttatja meg velünk ennek a szörnyű sorsnak a titkát. Élet nincs Isten nélkül, az életnek az egyetlen örök forrása az Isten. Azért vergődünk tehetetlenül a halál-sors bilincseiben, mivel Isten nélkül élünk, sőt Isten ellen, vele szembehelyezkedve akarunk élni. Ha ebből a helyzetből ki akarunk menekedni, csak még inkább eltávolodunk Istentől, bármit próbálunk is. Ezért érezzük és tudjuk, hogy 5