Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

Előszó

VI a függelék fejtegetései talán tudnak valamelyes segítséget nyújtani. A függelékbe szorítottam bele a legfontosabb irodalmi utalásokat is. Csak a legfontosabb munkákra utalhattam, — már csak a helykímélés miatt is. Igyekeztem a legfontosabb magyar munkákat is megjelölni, még akkor is, ha már kevéssé használhatók és elavultak. Nemcsak a magyar, hanem az idegen nyelvű munkákra vonatkozólag is hang­súlyoznom kell, hogy a rájuk való utalás nem jelenti az általuk képviselt nézetekkel való egyetértést. Az utalások azt a célt szolgál­ják, hogy aki jobban el akar mélyedni az illető kérdésekbe, megkap ja ehhez a legfontosabb útbaigazítást. Nem mulaszthatom el, hogy e helyen is ki ne fejezzem sokszoros köszönetemet azoknak, akik e munka közreadásánál segítségemre voltak. Így Gyarmathv Dénes lelkész úrnak, aki a kéziratot nagyrészt átolvasta, Veöreös Imre lelkész és Sümeghy József teológus uraknak, akik a korrektura fáradságos munkájában támogattak, végül pedig nem utolsó sorban dr. Sólyom Jenő professzor úrnak, aki a leg­nehezebb hónapokban önzetlen készséggel sok munkaterhet vett le rólam s így jelentékenyen megkönnyítette e könyv megjelentetését. Amikor e sorokat írom, magyar hazánk súlyos gondokkal küzd, a keresztyén egyházak pedig egyre nehezebb harcot folytatnak a hitetlenség modern koráramlataival szemben. E gondok és harcok közepette csak akkor állhatunk meg, ha igaz szívvel és őszinte lélekkel egyre jobban hallgatunk az Isten igéjére. Isten igéje hozhatja közelebb egymáshoz a népeknek és egyházaknak egymástól elidegenedett fiait. Bárcsak vállalhatná magyar népünkben is a megbékéltetésnek ezt az áldott szolgálatát a nagy apostolnak e hatalmas, az Egyház életében oly döntő fontosságú irata és annak értelmezése „Az állhatatosság és vigasztalás Istene adjon nekünk egyetértést egymás közt Krisztus Jézus szerint, hogy egy akarattal és egy szájjal dicsőíthessük az Istent, a mi Urunkat, a Jézus Krisztus Atyját!" (Róm. 15, 6). Sopron, 1941. Karácsony havában.

Next

/
Thumbnails
Contents