Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

I. főrész: Az evangélium által Isten üdvösséget szerez a hívőnek (1,18—8,39)

53 8 9 10 11 12 13 14 szabadul mindenféle kötelezettség alól, felszabadul a bűn hatálya és hatalma alól is. A bűnnek tehát többé nincs hatalma azon a keresztyénen, aki a Krisztussal meghalt s akit most már eltölt a reménység, hogy Krisztussal együtt fog élni is. Ugyanabban a sorsban részesül tehát a keresztyén is, mint Krisztus, aki miután meghalt, többé nem hal meg, a halálnak többé nincs hatalma rajta. Egyszer Krisztus mintegy megfizetett a bűnnek: meghalt. De éppen ennek az eredménye, hogy többé nem hal meg, hanem most már él, és pedig Istentől nyert életével teljesen Istené. Ami Krisztusban bekövetkezett, az a keresztség által a keresztyén ember életében is valósággá lesz. Ezért fel kell ismernünk, úgy kell „ítélnünk" magunk felől — nem önkényesen vagy önmagunkat áltatva, hanem a valóságos helyzet helyes felismerésével, — hogy meghaltunk a bűn számára és élünk Istennek a Krisztus Jézusban. Ez a megújhodott élet. Nem valami parancs, amely szigorú törvény követelményeként nehezednék rá akaratunkra,, nem is valamiféle eszmény, amely felé önelhatározásunkkal, emberi erőmegfeszítéssel kellene törekednünk, hanem Krisztus által a keresztség révén életünkbe belehelyezett valóság, amelyben élhetünk és élnünk kell, ha az Isten irántunk tanúsított jóságát, kegyelmét elvesztegetni és eljátszani nem akarjuk. A keresztségben a keresztyének Krisztus életének a részeseivé válnak. Ez az életújulás azonban nem teszi az embert tehetetlen bábbá, hanem inkább felszabadítja a rajta eladdig uralkodó bűnös hatalmak kényszerítő ereje alól. Ezért lehet a megújult élet a keresztyéneknek valóságos, személyes élete s ezért válik ennek a megújult életnek a valósulása hozzánk szóló erkölcsi parancsolattál „A bűn ne uralkodjék halandó testeteken!" Addig, amíg az ember engedelmeskedik a test kívánságainak, még a bűn szolgája. A „kívánságok" az ó-ember indulatai, melyek .önzésünknek, Istentől elszakadt valónknak a szolgálatában állanak. Ezek a gonosz kívánságok állítják tagjainkat mintegy fegyverekként a gonoszság szolgálatába. A megújult keresztyén élet sohasem csak a belső embernek, az érzületnek a dolga. Soha sincs úgy, hogy azt lehetne mondani: az érzület a lényeges, nem a cselekedet! Ellenkezőleg, amit a tagjaink, különféle szerveink által valósággal véghezviszünk, az mind elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz, az mind életünk megnyilvánulása, életfunkció. Ha pedig ezek a megnyilatkozások és életfunkciók fegyvereivé válnak a gonoszságnak, ha a bűn azokat eszközeiül tudja felhasználni, akkor hiába van bennünk tiszta vagy nemes érzület, akkor változatlanul a bűn hatalma alatt vagyunk és engedelmeskedünk a gonosz indulatoknak. Azért azoknak, akik „a halálból jutottak élethez" (szószerinti fordítás szerint), tagjaikat az igazságnak kell fegyverül odanyujtaniok. Aki az igazságnak, t. i. Isten igazságának, az Öt ítélettel és kegyelemmel igaznak elfogadó Istennek nyújtja oda, bocsátja rendelkezésére a tagjait, az szolgál, engedelmeskedik Istennek. Ezt azonban azok, kik Krisztusban hisznek, csak azért tudják megtenni, de azért kell is megtenniök, mivel fölöttük, mint Krisztus megváltottai fölött „a bűn többé nem úr". Fölöttük a bűn elvesztette hatalmát. Mint amikor egy fenevad kénytelen elengedni a prédáját, úgy szabadultak ki ők is a bűn hatalmából. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy akik a Krisztuséi, azok nincsenektöbbé a törvénynek, hanem a kegyelemnek a hatálya alatt. Addig, amíg az ember a törvény hatálya alatt van, nem tud felszabadulni a bűn hatalma alól, mivel a bűn a törvényt használja fel indítékul, alkalmul vagy ürügyül arra, hogy az embert elcsábítsa (7, 11). Ezért idézi fel a törvény Isten haragját (4, 15). Krisztus váltsága azonban a törvény hatálya alól is felszabadított bennünket kegyelme jóvoltával, mintegy annak a védelmező, új életerőt adó szárnyai alá von bennünket-