Karner Károly: Isten igazsága. Pál apostol levele a rómabeliekhez (Győr, 1942)

A Római levél magyarázata - Köszöntés és bevezetés (1, 1—17)

11 14 16 17 mely e levél keletkezésekor már régi terve (v. ö. Csel. 19, 21.): az evangéliumot akarja hirdetni Rómában is, hogy mint egyebütt a pogányok közt, ott is „valami gyümölcsöt" szerezzen. Hozzá teszi ehhez Pál, hogy — Istentől a pogányok misszionálására történt elhívása alapján, — adósa görögöknek és barbároknak, bölcseknek (műveiteknek) és tudatlanoknak egyaránt. Isten előtt felelős az evangélium hirdetéséért köztük. Ennél különös nyomaték esik a „bölcsek"-re. Amint Aténban (v. ö. Csel. 17, 16—34.) és Korintusban (v. ö. I. Kor. 1, 26 kk.) szerzett tapasztalatai mutatták, az evangélium hirdetése a műveltek közt különösen nagy ellenállásra talált s talán az apostol ellenfelei közt is akadtak olyanok, akik szemére vetették e keserű tapasztalatokat. Ez indítja az apostolt arra az ünnepélyes nyilatkozatra, hogy „nem szégyenli a Krisztus evangéliumát". Amikor az apostol e sorokat irta, már többszörösen fogságot viselt, „büntetett előéletű" ember volt — éppen az evangélium hirdetése miatt. Érthető lett volna, ha áldozatául esett volna annak a kísértésnek, hogy szégyenelje mostoha sorsát s vele az evangéliumot. Ilyesmi egyébként is előfordulhatott, mivel élete végén inti Timóteust, hogy „ne szégyenelje a bizonyságtételt az Ürról, se pedig őt, a fogoly apostolt". Élete végén is szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy „nem szégyenli fogságát és szenvedését" (II. Tim. 1, 8—12.). „Tudja, kinek hitt", ezért vállalja a bizonyságtételt és szenvedést: az evangélium „Isten hatalmas ereje minden hivő üdvösségére". Ha emberi szó, eszme, vagy valami életérték volna az evangélium, ha emberi érdekek fűződnének hozzá s ezért fanatizálná híveit, akkor volna ok azt szégyenleni, amikor kudarcot szenved. Azonban az evangéliumban maga Isten szólal meg. Amit az evangélium visz véghez, azt a benne rejlő isteni erő cselekszi. Isten hatalma árad el általa és ejti foglyul az embert. Még hozzá Istennek a megmentő, üdvösséget adó ereje. Az Isten nélkül élő, bűne miatt elveszett, kárhozatra megérett világban Isten az evangélium által mutatja meg üdvösséget szerző, megmentő hatalmát, mellyel a „halál árnyékának völgyében"' is életet teremt. Ennek a megmentő isteni hatalomnak nincs korlátja: nem áll meg a fajok különbségénél, de még a választott nép határainál sem. Azonban hitet keres: Isten nem erőszakkal kényszeríti rá erejét, hatalmát az emberre, hanem azt akarja, hogy hittel, bizodalmas engedelmességgel adja át magát a megmentésére feléje nyújtott kéznek. Az evangélium Istennek az embert megmentő hatalma. Ez pontosabban azt jelenti, hogy Isten az evangéliumban nyilatkoztatja ki igazságát.*) Az evangélium éppen azáltal megmentő, üdvösséget közvetítő hatalom, hogy Isten igazsága nyilatkozik meg általa a bűnös világ felé. Az igaz Isten, akiben nincs jogtalanság és igazságtalanság, nem gyönyörködik a hitetlenben, nem akarja a bűnös ember halálát. Pedig bűnével, Istentől elfordult életével méltán kiérdemelte. Ellenkezőleg, azt akarja, hogy útjáról megtérjen és éljen (v. ö. Ez. 33, 11.). Amikor Isten kinyilatkoztatja igazságát Jézus Krisztusban, nem ítéletet tartó haraggal fordul a világ felé, hanem belevonja az embert az ő isteni igazságába. Kinyilatkoztatása nem valami tanításnak a közlése, melyet az embernek meg kellene tanulnia és azután életét annak értelmében berendezni, nem is valami példaképet állít a szemünk elé, mely után elindulhatnánk Isten felé, de nem is valami titokzatos élmény, mely a másvilágba nyújt bepillantást. Mindennél sokkal több: isteni megmentő cselekedet, mellyel bennünket a magáévá tesz és formál. Isten „hit alapján" nyilatkoztatja ki, közli igazságát: hitre van szükség, hogy valaki azt felfoghassa, megérthesse, elsajátíthassa, mert „a természetes ember,. *) Az „Isten igazsága" és „hit" fogalmairól 1. részletesebben a „Függelék"ben.