Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)
13. Böjt?-2,18-22 hatni akar Istenre, hogy kegyelemre hangolja őt. Isten kegyelme, bocsánata nem válasz, nem ellenszolgáltatás az ember vallásos buzgóságára, hanem az ő szabad jóságának ajándéka. Böjtölni tehát ebben az örömidőben ugyanolyan képtelenség (itt van a hasonlítási pont!), mint egy lakodalomban (vö. 1,13 magy.). - De mivel indokolja Jézus, hogy valóban itt a végső örömidő? Semmivel! Egyszerűen állítja. S éppen ezzel mondja ki rejtve (implicite) hallatlan személyes igényét: mert ő itt van s ezt állítja, azért van itt a végső örömidő. A hasonlatot nem önmagáról mondja. Nem ő a „vőlegény". Ez csupán a lakodalom képanyagához tartozik, és csak később alkalmazták Jézusra, ahogy Mt 25,lkk-ban is. Jézus a hasonlat érvényességét, igazát köti önmagához. Mert ő itt van, azért van itt az üdvösség ideje, azért lehet úgy örülni és ujjongani, mint egy lakodalomban s azért nem lehet (μη δύνανται = mé dunantai) böjtölni. Ez a radikális indokolatlanság rejti éppen Jézus isteni igényét, amelyre csak hittel vagy kereszttel lehet válaszolni. 19b-20 A húsvét utáni kiegészítésben persze már az implicit igényből explicit krisztológia, a hasonlatból allegória lesz, s Jézus azonosul a vőlegénnyel. A kiegészítés tendenciájára már utaltunk: igazolni a húsvét után újra bevezetett böjtölést. 19b, amely Máténál és Lukácsnál hiányzik (Márk utáni betoldás?), hangsúlyozza, hogy 19a csak Jézus földi idejére (οσον χρονον - hoson chronon) érvényes és ezzel előkészíti a 20. verset. Vitás, hogy az „elvétetik" kifejezés mire vonatkozik ( απαιρεσ9αι =apairesthai csak itt az egész ÚT-ban!). Lehetne a mennybemenetelre gondolni. A szó azonban inkább erőszakos elragadást jelent, s ezért valószínűbb, hogy Jézus halálára utal. Ilyen értelmű fordulatot találunk Ézs 53,8-ban is. A „jönnek majd napok" apokaliptikus szóhasználat. Lukácsnál az Ember Fia eljövetele előtti borzalmakra utal (vö. Lk 17,22; 19,43; 21,6; 23,29). Vagyis: Jézus halála után a tanítványok magukra maradnak, és ebben a nehéz, apokaliptikus időben szükségük lesz majd a böjtölésre. Ennek a tipikusan apokaliptikus szemléletnek azonban az Újszövetség számos rétege ellene mond. így különösen éppen maga Márk. Szerinte a megfeszített Jézus az evangélium által húsvét után is jelen van a világban (vö. Bev. C. 3.), s ezért a húsvét utáni idő is az üdvösség örömideje. Bizonyára Márk korrigáló ellenvéleményét jelzi, hogy a 20. vers végéhez hozzáfűzi: „azon a napon". A mondat értelme így szinte érthetetlenül nehézzé válik, de annyi világos, hogy a „napokat" egyetlen napra korlátozza. (A hozzáfűzést Máté elhagyja, Lukács többes számra változtatja vissza!) Mi lehet az értelme ennek a korlátozásnak? Melyik napra céloz Márk? A kutatók négy lehetőségre gondolnak: hetenkénti pénteki böjtnap, páskanapi böjt, nagypénteki böjt, nagyszombati böjt. Legtöbben az elsőt tartják a legvalószínűbbnek. Az 1. század fordulóján keletkezett Didaché nevű keresztyén irat azt mondja, hogy a keresztyének ne kövessék a képmutatókat (= zsidók), akik hétfőn és csütörtökön böjtölnek, hanem ők szerdán és pénteken böjtöljenek. Lehet, hogy korábban csak 51
