Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - III. Jézus harca a zsidó kegyességgel (1,40-3,6)

12. Bűnösökkel közösségben - 2,13-17 16 Megkezdődik a vita. Ismét az írástudók képviselik az ellenvéleményt, mint 2,6k-ban. Itt is váratlanul jelennek meg. Ez az elbeszélés sematikus jellegét mutatja: általában is így szokott történni. Ahol Jézus megjelenik, ott mindig újra feltűnnek ők is. ők Jé zus működésének negatív háttere. Általuk kap Jézus szava, magatartása éles kontrasztot. A szöveg közelebbről is jellemzi őket: a farizeusok írástudói. A farizeizmus a törvényt és a hagyomány rendelkezéseit szigorúan megtartó laikus kegyességi mozgalom volt. Az írástudók, tehát a képzett, hivatalos teológusok egy része is közéjük tartozott (vö. Pröhle, Lukács 96. lp.). Márknál az írástudók (21-szer) és a farizeusok (12-szer) fontos szerepet játszanak. Hol együtt, hol külön, hol másokkal együtt (Heródes-pártiak, vének, főpapok) a Jézust elvető zsidóság képviselői. Ez a legfontosabb vonásuk, s ezért Márk számára a zsidó kegyességi csoportok között levő lényeges különbségek nem jelentősek. Emellett Márk nyilván gondol saját kora farizeusaira, írástudóira is, akik az ő korában a zsidó kegyesség legfőbb irányítói és a keresztyénség első számú ellenségei voltak. A vitapontra már utaltunk. Az ilyen asztalközösség, azaz kultikusan tisztátalanokkal, pogányokkal együtt enni és inni, kegyes zsidók számára az egyik legnagyobb botrány volt. Jézus ezt megtette. A húsvét utáni zsidókeresztyénség viszont ezen a ponton nagyrészt visszaesett a zsidóság szintjére. Ez a húsvét utáni vitahelyzet tükröződik itt is a szakasz megfogalmazásában. Az írástudók nem Jézusnak, hanem a tanítványoknak mondják el a vádat (mint húsvét után, amikor Jézus közvetlenül már nem megszólítható), 17 viszont a vádra nem a tanítványok, hanem maga Jézus válaszol, mert a kérdés eldöntésére húsvét után is egyedül Jézus illetékes, az ő szava és magatartása a mértékadó. Jézus válaszának két része van. Az első egy közmondásszerű hasonlat, amelyet görög vándorfilozófusok is használtak az egyszerű néppel való kapcsolatuk magyarázataként. Itt Jézus asztalközösségét értelmezi. Azzal, hogy Jézus egy asztalhoz ül a vámszedőkkel és bűnösökkel, olyasmi történik, mint amikor az orvos felkeresi a betegeket és meggyógyítja őket. A gyógyulást maga az asztalközösség, a bűnösökkel való együttlét jelenti. A bűnösök Jézus közösségében magának Istennek a közösségébe kerülnek vissza s ezzel kimondatlanul is a bűnbocsánat valósul meg. Ezt a hallatlan isteni igényt indokolja Jézus válaszának második része, amely az ún. , jöttem "-igék sorába tartozik (vö. 1,38; 10,45) és Jézus küldetéstudatát fejezi ki. Amit Jézus tesz, abban Isten végső akarata valósul meg, s ez a végső isteni akarat nem a bűnösöket eltaszító ítélet, hanem a legmélyebbre süllyedteket is hívogató, befogadó kegyelem. Sőt a mondat polemikus fogalmazása egyenesen azt jelenti, hogy Jézus küldetése csak bűnösökre vonatkozik és egyáltalán nem respektálja az „igazakat", vagyis az önmagukat igaznak tartó farizeusok kegyességét. Az „igazak" és „bűnösök" ótestamentumi (Zsoltárok!) megkülönböztetése Jézus korában főként a farizeusokra volt jellemző. Természetesen önmagukat 47