Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - I. Isten felkészíti Jézust az útra (1,1-13)

2. A hírn ök -1,2-8 „lehajolva" szócska beszúrásával (csak nála olvassuk!) még inkább aláhúzza ezt. Jánosnak akkor már nem lesz más dolga, csak az, hogy leboruljon ez Erősebb előtt. Nehezen eldönthető kérdés: vajon kit várt Keresztelő? Istent vagy a Messiást? Az előbbi mellett szól Lk l,16k és az a tény, hogy a János tanítványaiból alakult szekta magát Jánost tartotta Messiásnak. Ez volt éppen a gyökere annak az egyre fokozódó vitának, amely leginkább Lukács és János evangéliumában tükröződik (vö. pl. Lk 3,15kk; Jn 1,19kk). Az őskeresztyénség természetesen Jézusra mint Messiásra vonatkoztatta Keresztelő várakozását s ennek megfelelően formálta a hagyományt. Éppen Márk élenjáró ebben. Különösen is látszik ez a 8. versben. 8 Az alárendelő összehasonlítás folytatódik: „Én..., ő azonban..." Márk történeti perspektíváját mutatja az igeidők használata: „...keresztel/#/W...". János keresztsége a múlté. Kezdődik az Erősebb keresztségének korszaka. János mintegy küldetése végén állva tekint vissza és előre. Meghajol Isten újat cselekvő döntése előtt. Az idői alárendeléshez járul a tartalmi: János csak vízzel keresztelt, az Erősebb Szentlélekkel. A kétféle keresztség szembeállítása a már említett vitát tükrözi az őskeresztyénség és a Keresztelő-szekta között (vö. Jn 1,26.31.33; ApCs 19,1-6). Hagyománytörténetileg eredetibb formában őrizték meg ezt a mondatot a nagyszinoptikusok: „...Szentlélekkel és tűzzel..." (Mt 3,11; Lk 3,16). A tűz az ítélet képe (Am 7,4; Mal 3,2 stb.). Keresztelő nem egy a vízkeresztségnél magasabbrendű Lélek-keresztséget várt, hanem az ítéletet. Ez adta éppen az általa gyakorolt keresztség végső döntés elé állító komolyságát. Csak Jézus felől visszatekintve vált az ő keresztsége ideiglenes jellegűvé, amelyet felváltott az egyházban gyakorolt teljes értékű keresztség. Nem valószínű tehát, hogy a „Szentlélekkel" kifejezés Keresztelőre megy vissza, ő a „tüzet" azaz az ítéletet várta az Érkezőtől, Márk és a későbbi hagyományfejlődés viszont (vö. Jn 1,33; ApCs 1,5; 11,16) „helyreigazította" Keresztelő várakozását: az Érkező nem „tűzzel" , hanem Szentlélekkel jött el! Márknál Keresztelő tehát már nem az ítélet hírnöke, hanem a Lélekkel keresztelő Jézusé. A nagyszinoptikus változat (Q!) hagyománytörténetileg átmeneti formát jelent Keresztelő (tűz!) és Márk (Szentlélek!) között. A fenti korrekció persze nem jelenti azt, hogy az őskeresztyénség lebecsülte Keresztelő személyét és keresztségét. Jézus szerint János keresztsége „mennyből", vagyis Istentől volt (Mk 1 l,30kk). S maga a keresztyén keresztség is Jánoséhoz kapcsolódik: vízzel történik, megismételhetetlen és Isten bocsánata felől tesz bizonyossá. A különbség abban van, ami a kettő között történt: Jézusban jelenvalóvá lett a végső teljesség, amire Keresztelő még előrenézett. A bűnbocsánat már nem ígéret, hanem jelenvaló ajándék s ennek záloga, bizonysága a Lélek ajándéka. János keresztsége Jézusban lett teljessé s ezért történik a keresztyén keresztség „Jézus Krisztus nevére" (ApCs 3,38). 13