Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)
Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)
21. A példázatok célja és az ige sorsa - 4,10-20 és a nehéz napokban megütközik az igén. Az örömből botránkozás és elbukás lesz (σκανδαλίζονται =skandalidzontai). 18k Míg az előző esetben külső események, sorskérdések akadályozzák az ige célba jutását, addig a harmadik esetben az embert hatalmába kerítő kívánságok, a földi élet forgatagában, tülekedésében feltörő belső vágyak fojtják meg az ige hatását. Az ige eredménytelen ( ακαρπος=akarpos) lesz. A három negatív eset tehát az ige csődjét írja le az emberek között. Kétségbeesésnek azonban nyoma sincs. A hangvétel nem rezignált, hanem inkább józan, ténymegállapító: Isten ügye az igehirdetés által ilyen gyengeségbe öltözötten van jelen a világban. Ennek józan tudomásulvételét sürgeti a negatív esetek bő leírása. 20 így csak még nagyobb hangsúlyt nyer a pozitív kontraszt: mindig vannak emberek, akiknek életében az ige célhoz ér! Ezt a vigasztaló tendenciát húzza alá - mind itt, mind a példázatban (8. v.) - a márki változat fokozása (30-, 60-, 100-szoros termés), amely mintegy ellensúlyozni akarja az előző három eredménytelen esetet. A καρποφορεί ν = karpophorein igét (= gyümölcsöt hoz, terem) a magyarázat nem alkalmazza, azaz nem lép ki a példázat képanyagából. Ennek oka nyilván az, hogy ez a szó a magyarázó környezetében közvetlen, képi szakkifejezése volt az aktív keresztyén életnek, amely az ige, az evangélium „gyümölcse" (vö. Rm 7,4k; Kol 1,6.10). Erre mutat a keresztyénné válás három mozzanatának felsorolása is: „hallgatják...befogadják...teremnek..." Az első kettő csak a harmadikkal együtt jelenti az ige valóságos, teljes célba érkezését. A magyarázat biztató, vigasztaló szándékát jelzi az igeidők használata is. Éppen ellenkezőleg, mint a negatív esetekben, itt a „vetés" egyszer megtörtént, azaz célba ért esemény (σπαρεντες = sparentes = aoristos; vö. 16.18. vk: σπειρομενοι = speiromenot = praesens!), míg a hallás, befogadás, gyümölcstermés a jelen állandó eseménye (ακουουσιν = akouousin, παραδέχονται -paradechontai, καρποφορονσιν = karpophorousin = praesens; vö. 15.16. vk: οταν ακουσωσιν = hőtan akousósin, 18. ν.: ακουσαντες = akousantes = aoristos). Vagyis: a magyarázó nem azokra irányítja a figyelmet, akiknek ugyan állandóan szól az ige (σπειρομενοι - speiromenot), de egyszeri hallás után (ακουσαντες = akousantes) csődöt is mondott náluk, hanem azokra, akiknél egyszer elvettetett ( σπαρεντες = sparentes), megfogant az ige és most már állandóan dolgozik bennük és gyümölcsöt terem. Bármennyire megdöbbentő is az ige csődje, arra kell örömmel rácsodálkoznunk, hogy mégis van egyház, van gyülekezet, vannak, akiknél az ige célba talál! Hogy Márk is ezt a biztató, vigasztaló tendenciát fedezi fel a magyarázatban, azt éppen a következő szakasz mutatja világosan. 85
