Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

20. A vetés sorsa - 4,1-9 Palesztinában szántás előtt vetettek, majd a kötényből vagy öblös ruhából szétszórt magot beleszántották a földbe. A földeken átvezető, keményre taposott gyalogösvényt nem szántották s taposták újra, hanem meghagyták. így a vetés közben ráhullott mag könnyű zsákmánya volt a madaraknak. A vetés után azonnal történt a szántás, különben a többi magot is megették volna a madarak. 5-6 Kárba veszett a sziklás helyre esett mag is. A palesztinai szántóföldeken néhol magasan van a köves altalaj s ezt csak igen vékony földréteg takarja. A mag itt nem tud mély gyökeret ereszteni, s ezért aránytalanul gyorsan nő felfelé, amerre útja van. A nagy hőség azután hamar végez vele. 7 Hasonló a sorsa a gaznövények (ακανθα = akantha = gyűjtőfogalom) közé hullott magnak is. Aratás után a gaz szabadon nőtt a földeken a vetésig, bár néha végeztek előszántást is. Vetés után a maggal együtt beszántott gaz hamarosan újra életre kelt és túlnőtte a veteményt, amely táplálék és fény nélkül sínylődve, gyümölcstelenül pusztult el. 8 A kárba veszett magok sorsának leírása után következik a példázat fordulópontja, kontrasztja. Vannak olyan magok is, amelyek nem hiába hullottak a földbe. Ezek jó földbe estek és akadálytalanul kikeltek, felnőttek és termést (szó szerint „gyümölcsöt") hoztak. Mégsem volt hiábavaló a vetés! Márk ír legrészletesebben a jó földbe esett magok sorsáról. Máté követi Márkot. Lukács egyszerűbb szöveget ad. Márk a háromféle termés említésével (a valóságban is előfordul 30, 60, sőt 100 mag is egy kalászban!) visszautal a három gyümölcstelen magra és fokozza a kontraszt pozitív oldalát: bár nagy a veszteség, a termés is bőséges! Amennyire szép és világos a példázat képanyaga, annyira megközelíthetetlen eredeti vonatkozása és értelme. Az ősgyülekezet csak a példázatot őrizte meg és adta tovább, de nem az eredeti szituációt, amelyben elhangzott. Eldönthetetlen, hogy konkrétan mit akart Jézus példázni: önmaga küldetését? Isten országát, amely közel van? Az igét, amit hirdetett? Vagy összefoglalóan Isten ügyét, amit ő hozott és képviselt, s amelynek fogadtatása éppen olyan vegyes, változó az emberek között, mint a vetőmag sorsa a szántóföldben? És milyen szándékkal mondta Jézus a példázatot? Intésként vagy éppen ítéletül azok felé, akiknek életében nem érte el célját Isten ügye? Vagy bátorító vigasztalásként követői felé, akik csüggedve látták, hogy milyen sokan utasítják el Jézust? Ε lehetőségek nem jelentenek egymást kizáró ellentétet. Bármelyik mellett döntünk is, nem lehetünk messze Jézus eredeti szándékától, de a valószínűség határán sem jutunk túl. Éppen ezért helyesebb találgatás helyett néhány tényre figyelni. Tény, hogy aki csak ezt a példázatot ismeri Jézus igehirdetéséből, az semmit nem tud meg Jézus mondanivalójából. Nem csak Márk teológiájában, de önmagában is rejtéllyé lett ez a példázat, sokkal nagyobb mértékben, mint Jézus sok más példázata. Ezért történt, hogy az őskeresztyénségben már igen korán (valószínűleg még a Márk előtti példázatgyűjtemény egybeszerkesztése előtt) 79