Dóka Zoltán: Márk evangéliuma – 2. kiadás (Hévizgyörk, 2005)

Első főrész: Jézus titkos kinyilatkoztatása (1,1-8,26) - IV. Jézus hatalommal tanít és cselekszik (3,7-6,56)

19. Jézus példázatokban tanít - 4,1-34 nagyszinoptikusok is ebben az irányban értelmezik a mondatot. Márknál azonban Isten akaratának cselekvése egészen konkrét értelmet kap. Visszautal azokra, akik Jézus körül ülnek. Éppen azáltal cselekszik Isten akaratát, hogy Jézussal együtt vannak, mint a tizenkettő (3,14!) és nem mint Jézus rokonai, akik „kívül" vannak (31. v.). így a mondatnak Márknál nem erkölcsi, hanem krisztológiai értelme van. Isten akaratáról ezen kívül már csak 14,36-ban olvasunk. Ott Jézus engedelmesen, Isten akarataként fogadja a reá váró szenvedést és halált. Ez a perspektíva még világosabban mutatja Márk egyházfogalmának krisztológiai hangsúlyát: Isten családjához azok tartoznak, akik a halálba menő Jézus köré gyülekeznek, neki igent mondanak. Ezeknek adatik az a nagy megtiszteltetés, hogy Jézus saját testvéreinek nevezi őket. 19. Jézus példázatokban tanít: 4,1-34 (Vö. Bev. C. 2. c.) Itt találjuk Jézus első, nagyobb terjedelmű beszédét Márknál (vö. még 7,623; 9,33-50; 13,5-37). Tehát nem csak a nagyszinoptikusok, hanem Márk is törekedett arra, hogy a tanító Jézus képét összefüggő, hosszabb beszéddel is illusztrálja. A szövegből világos, hogy nem egy eredeti jézusi beszéd rögzítéséről van szó, hanem csak részben Jézusra visszamenő hagyományanyag kompozíciójáról. Sőt maga a kompozíció is több hagyománytörténeti fokozatra enged következtetni, amelyek elhatárolása nehéz és vitatott. Magam a következő hagyománytörténeti folyamatot tartom valószínűnek. Jézus egész igehirdetésének legsajátosabb és legmegragadóbb eszköze volt a példázat. Ennek a beszédformának háttere a keleti nyelvekre s éppen az ÓT-ra is oly jellemző képes beszéd, amely a emberi életből vett képekkel, hasonlatokkal, példákkal igyekszik kifejezésre juttatni a mondanivalót. Ellentéte az ún. fogalmi nyelv, amely a valóságból kiszűrt, általánosított s ezért elvont fogalmakkal fejezi ki magát. Ez a különböző filozófiai rendszerek és szaktudományok nyelve, amelynek megértése előképzettséget igényel. A képes beszéd a leghumánusabb emberi beszédforma, mert egészen a hallgató konkrét élethelyzetéhez alkalmazkodik s annak ismert jelenségein, eseményein keresztül juttatja el őt új felismerésre. Ugyanakkor a képes beszédhez mindig közel áll az a lehetőség, hogy rejtélyessé váljon. Ez történhet szándékosan. Ilyenkor a beszélő tudatosan úgy formálja a képanyagot, hogy elrejtse vele mondanivalóját. Legtipikusabb formája ennek az allegorikus beszéd, amely érthetetlen marad azok számára, akik nem ismerik a beszéd kulcsát, vagyis azt, hogy a képanyagban mi mit vagy kit jelképez. De akaratlanul is rejtélyessé válhat a képes beszéd, ha elveszíti kapcsolatát a konkrét helyzettel, amelyre eredetileg vonatkozott, s egy új szituációban hangzik fel. Ilyenkor válik szükségessé a képanyag új alkalmazása, í 11. értelmezése. 74