Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

mint ahogy azt sok exegéta teszi, hogy a himnuszban — szemben Pál teológiájával — a hellenisztikus világfelfogás érvényesül. Mert a himnusz szerint az emberi létet gúzsba kötő sorshatalmakat Krisztus halálig menő engedelmessége árán igázhatta le. A himnusz szerzője előtt sem lebegett tehát valami gnosztikus értelemben vett, az anyagi lét rabságából szabadulást szerző megváltás reménysége. Az emberfeletti hatalmak börtönének kulcsa szerinte is, az Újszövetség üzenetével egybehangzóan, az Istennel való viszony rendezettségében, iránta való engedelmességben van. Ha ma már nem is osztjuk teljes mértékben az antik ember világfelfogását, és nem tekintjük az embert a végzet és az életét megnyomorító hatalmak tehetetlen rabjának, a bűn megkötöző erejével ma is számolnunk kell. Sok egyéni és világméretű problémának ma is itt található meg a gyökere. (7c—8) Az isteni létforma felcserélése az emberi létformával még nem az utolsó lépcsőfok Krisztus alászállásában. Ez folytatódott akkor is, amikor megjelenésében valóságos embernek bizonyult. A himnusz ebben a tekintetben is az Üjszövetség egybehangzó tanúságtételét követi, mely szerint Krisztus nem látszat emberi életet élt, hanem velünk azonos feltételek között élt és halt meg. Krisztus valóságos emberi élete azért volt egyedülálló a maga nemében, mert életét engedelmességben élte. A himnusz ugyan nem tér ki arra, hogy ez az engedelmesség ki iránt nyilvánult meg: az emberi létet fogva tartó hatalmak, az emberek, vagy Isten iránt. De a himnusz logikájából feltétlenül következik, hogy ezt az engedelmességet is az a preegzisztenciális döntés határozza meg, amely nem tekintette zsákmánynak az Istennel való egyenlőségét. Az engedelmesség tehát egyedül Istennek szól. Krisztus engedelmessége azonnal megtelik tartalommal, ha tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy velünk azonos feltételek között volt engedelmes Istennek. Az engedetlenség lehetősége őt is végig kísérte egész életén, és ezért az Isten iránti engedelmesség számára a halálig tartó küzdelmek és döntések sorozatát jelentette. De éppen ez, az isteni létforma könnyítése nélkül megharcolt engedelmesség lett engedetlenségünk ítélete. Mert Krisztus bebizonyította engedelmességével, hogy az Isten iránti engedelmességnek nem az emberi létforma az igazi akadálya. Krisztus azért tudott j^^^míij^enni Istennek, mert megalázta magát. Most éri teßjffii és nevez» áevén a himnusz azt a törekvést, amely a halál afiplysége felé v^tő úton Krisztus lépteit