Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)

V. INTÉS EGYSÉGRE SZOLGÁLÓ LELKÜLETBEN 2,1-18 - 2. Figyeljetek Jézus életútjára 1 (2,5-11)

Természetesen tudománytalan eljárás volna a himnusz tartalmát az időközben végbement dogmatörténeti fejlődésen keresztül, annak fénytörő és torzító hatását figyelmen kívül hagyva, szemlélni és vizsgálat tárgyává tenni. Nem lehel tehát akár a Krisztus két természetéről, akár a szentháromságról vallott egyházi tanítást a himnuszba beleolvasni, vagy számon kérni rajta. A himnusz önkényes magyarázatától csak az óvhat meg bennünket, ha megtaláljuk azt a szellemi környezetet, amelyben született, és innen kiindulva keressük értelmét. A himnusz alapsémája, az alászállás és felmagasztalás szembeállítása, ősi és az ókorban általánosan elterjedt motívum volt. Igen népszerűek voltak a meghaló és feltámadó istenségek kultuszai (Izisz és Ozirisz, Adonisz, az eleuziszi Démétér kultusza). De Héraklész, sőt a hellenizmus eszményképének, Nagy Sándornak a sorsát is ebben a sémában ábrázolták. A Kr. u. II. század elejéről származó iratok megőriztek egy gnosztikus mítoszt, amely szerint az ún. Elsőember alászállt az isteni szférából, s emberi létformában emberek között élt, hogy az emberi lelket meggyőzze mennyei származásáról, s így megszabadítsa az anyagi lét rabságából. De az alászállás és felmagasztalás sémája a zsidó hagyományban is elevenen élt. Ezt követi az Ezs 53-ban található Ebed—Jahve-ének is. Ezért Cullmann és mások az Ebed—Jahve-énekekben vélik felfedezni azt a környezetet, amelyben a himnusz keletkezett. Hivatkoznak arra a kétségtelen tényre, hogy az Ebed—Jahve tipológia hatása nagy volt az őskeresztyénség teológiai gondolatvilágára. E. Schweizer szerint a himnusz alapját az a zsidóságban igen elterjedt gondolat adja, hogy az igaz ember engedelmessége jutalmat kap Istentől. Ismét mások az ún. zsidó bölcsesség-irodalomra hivatkoznak. Ennek az irodalomnak gyakori témája ugyanis, hogy a megszemélyesített preegzisztens Bölcsesség elhagyja Isten világát és az emberek között lakik. (Vö.: Péld 8., Sir 1.) A felsorolt párhuzamok bizonyítják, hogy a himnusz gondolati sémája az ismeretlen szerző korában szinte a „levegőben lógott." De a himnusz üzenete maradéktalanul a sémának egyetlen konkrét megnyilatkozásába sem illeszthető bele. A legközvetlenebb kapcsolat mégis a hellenisztikus-gnosztikus ún. Poimandrész-traktátussal mutatható ki. Az irat szerint az Elsőember, aki egyenlő a Nous-Atyával, megmutatja az alsóbb régióban levő természetnek Isten ,,alak"-jának szépségét, s bár egykor a harmónia felső világában élt, mégis a diszharmónia világának rabszolgája lett. A himnusz 91