Cserháti Sándor: Pál apostolnak a filippibeliekhez írt levele (Budapest, 1976)
III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12-26
III. PÁL BESZÁMOL FOGSÁGÁRÓL 1,12 —2G A gyülekezetért mondott imádság után az apostol rátér a maga helyzetének ismertetésére. Leveleiben nem tudunk egységes tartalmi sorrendet felfedezni. Ez is azt mutatja, hogy a levelei a gyülekezet helyzetéhez igazodó valóságos levelek. Ha a címzettek körében az evangélium igazságát fenyegeti veszély, akkor az imádság után azonnal hozzáfog a kérdés teológiai tisztázásához (Gal. Kol. 2 Thess.). Ha a gyülekezet közösségi életében támadtak zavarok, akkor azonnal ennek gyógyításához lát (1 Kor). A filippi gyülekezet életében sem volt minden rendjén. Pál mégis mielőtt ennek tárgyalásába kezdene, a maga fogságáról számol be a gyülekezetnek. Bizonyára a filippibeliek iránta érzett aggodalma késztette őt arra, hogy minél előbb sort kerítsen a beszámolóra. Az előzőekben már láttuk, hogy a filippi gyülekezet együttérzését és segítőkészségét nem csupán a maga személye iránt megnyilvánuló szeretetnek fogja fel, hanem az evangélium ügyében vállalt részvételnek tekinti. Aki pedig részt akar venni az evangélium ügyében, méltó arra, hogy annak állásáról is tudomást szerezzen. Ezért Pál saját helyzetét is mindenekelőtt az evangélium ügye szempontjából értékeli. így fogsága körülményeiről is csak annyit tudunk meg, amennyit a sorok közül kiolvashatunk. Személye annyira összeforrt az evangélium ügyével, a szolgálat szempontját annyira minden elé helyezi, hogy magánélete részletei nem jutnak szóhoz. Talán a részletes beszámolót, ami pedig bizonyára nagyon érdekelné a gyülekezetet, Timóteusra vagy Epafroditoszra hagyja. De az is lehetséges, hogy az evangélium ügyére összpontosító beszámolójával kulcsot akar adni a gyülekezetnek saját nehéz helyzetének helyes értékeléséhez (1,27—30). Pál fogságának helye legnagyobb valószínűséggel Efezusban keresendő. (Lásd: Bevezetés.) Fogsága nem lehet nagyon szigorú, mert érintkezhetik munkatársaival, és fogadhatja a gyülekezetek küldötteit. Az ellene folyó eljárás végső kimenetele még bizonytalan, de reménykedik abban, hogy szabadulással fog végződni. A nehéz helyzet ellenére is tele van örömmel, mert fogsága is Isten eszközévé lett az evangélium ügyében. Beszámolóját ezért mindjárt az evangélium sikerein kezdi. Fogsága mindenekelőtt alkalom volt arra, hogy Krisztus ügye ismeretes 45