Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS (1,1—5)

I. CÍMZÉS ÉS KÖSZÖNTÉS 1,1-5 Pál nem az örökkévalóságnak írta leveleit. Keresztyén kortársai, az ő helyzetük, kísértéseik és boldogulásuk foglalkoztatják sorainak diktálása közben. Ha levelei mégis túlnőnék a századokon, akkor az Isten bennük megnyilatkozó igazságának köszönhető. A galatákhoz írt levél tehát valóságos levél, és nem a keresztyén tanítás levélformába öltöztetett kifejtése. Ezért tartja magát az apostol már a levél címzésénél is a kor levélírói szokásaihoz: először megnevezi a küldőt (1. v.) majd a címzetteket, (2. v.) azután pedig jókívánságait fejezi ki az olvasónak. (3. v.) Mégis, összehasonlítva a kor más leveleinek formai elemeivel (lásd pl. Csel 15,23—29-et, vagy 23,26—30-at) azonnal szembetűnik, hogy az apostol sorai a szokásosnál nagyobb lélegzetvétellel indulnak. De nála ez korántsem terjengősség. Keresztyén és teológus mivolta feszíti szét a megmerevedett formákat. Így már a címzésben szóhoz jutnak a keresztyén hit legfontosabb közös felismerései, de jelentkeznek már azok a gondolatok és szempontok is, amelyek az apostolt a címzettek helyzetére nézve foglalkoztatják, és a későbbiek során majd bővebben szóhoz fognak jutni. De érdemes összehasonlítani a Galata-levél címzését Pál más leveleinek kezdő soraival is. Minden hasonlóság ellenére is feltűnő, hogy a levél címzettjeit meglehetősen kurtán és szárazon szólítja meg. Míg Pál más leveleiben az érintett gyülekezeteket — emlékeztetve őket a Krisztus által nyert új életükre — „elhívott szenteknek" (Rm 1,7; lKor 1,2; 2Kor 1,1; Fii 1,1; Kol 1,2), Isten szeretteinek (Rm 1,7), hivő testvéreknek" nevezi, addig a galátia22