Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 4. Mit bizonyítanak a Pál és Péter között Antiokhiában tör-téntek? (2,11—21)

lehetne szabad a keresztyén ember arra is — gondolhatta Péter — hogy magára vegye a törvény igáját, ha ez az egyház egységének és békességének az ára? Nem volt olyan könnyű ott, Antiokhiában, az események forgatagában megítélni Péter lépésének helyes vagy helytelen voltát. A legtöbben nem is tudták. Csak Pálnak az evangélium igazságán edződött ítélőképessége ismerhette fel a helyzet valódi természetét. Mert Antiokhiában nem az emberek vagy a szolgálat érdekéről volt szó, amikor a törvény követelményeinek betartása szőnyegre került. Péter és zsidókeresztyén társai ugyanis egyszer már szabad elhatározásból, önként feladták az emberek közé korlátokat állító zsidó életformát, és „együtt ettek a pogányokkal". Ha most mégis magukra veszik, akkor ezzel minden kétséget kizáróan kifejezésre juttatják, hogy az előző magatartásuk tévedés volt, s most találtak viszsza a helyes útra. Űjra azt vallják, hogy a törvény előírásainak betartása nélkül nem maradhat az ember az igaz úton. Üjra felteszik maguknak a törvény megszállottjainak elnyűhetetlen kérdéseit: meddig mehetek el, és kivel érintkezhetem, hogy meg ne fertőzzön a gonosz? Pál nem látja túl sötéten a helyzetet. Mert ha Péterék viselkedése nem tenné a törvény előírásainak megtartását életbe és üdvösségbe vágó feltétellé, akkor a gyülekezet pogányszármazású tagjai nem éreznék kényszerítve magukat arra, hogy a nyomukba lépjenek. Pedig ezen az úton az ember eltéved, és nem az evangélium igazsága által megadott irányban halad. Mert az evangélium nem elválasztja az embereket egymástól, hanem összeköti őket egymássál. Az evangélium csak kegyelemre szorult bűnösökről tud, s ezért az evangélium igazságával kerül ellentétbe az, aki magát különbnek hiszi bárkinél. Az evangélium világosságában meddő próbálkozásnak bizonyul elhúzódással kivédeni az ártó hatásokat, amikor a gonosz bennünk lakik. De az evangéliumnak arra is van ereje, hogy újjáteremtse az embert, és akkor a sokféle ártó befolyásnak kitett ember mások életére áldott befolyást gyakorló emberré válhat. Az evangélium igazságához tehát elválaszthatatlanul hozzátartozik a félelem és aggályoskodás nélküli nyitottság minden ember irányában. Ami ennek útjában áll, összeegyeztethetetlen az evangéliummal. Mindezt mérlegre téve alaptalannak kell tartanunk azt a vádat, hogy Pál megszegte a Jeruzsálemben kötött egyezséget (2,7—10), 117