Cserháti Sándor: Pál apostolnak a galáciabeliekhez írt levele (Budapest, 1982)

III. AZ EGYETLEN EVANGÉLIUM ISTENTŐL SZÁRMAZIK (1,11—3,5) - 4. Mit bizonyítanak a Pál és Péter között Antiokhiában tör-téntek? (2,11—21)

melyik szóra helyezzük. Ha Jakab nevét véljük hangsúlyosnak, akkor ennek a néhány zsidókeresztyénnek Jakab megbízásából kellett Antiokhiába érkezni. Ellenkező esetben Pál szándéka csak a szellemi háttér felvázolása volna. Mindenesetre nem véletlenül említi Jakab nevét. A jeruzsálemi gyűlés után az első gyülekezet vezetése egyre inkább Jakab kezébe került (Csel 21,18kk), s ez egyúttal a törvényhez ragaszkodók szigorúbb irányzatának előtérbe kerülését is jelentette. 5 Együtt evett a pogányokkal: Természetesen pogányokból keresztyénné lett testvérekkel vállalt közös étkezésről van szó. Milyen alkalmakra kell gondolnunk? Az úrvacsorára és az úrvacsorához kapcsolódó „agapéra" (Lietzmann, Schlier, Oepke), vagy a nem zsidó családok körében rendezett asztali együttlétekre (Lagrange)? Elfogadható választ a kérdésre a pogány környezetben élő zsidók életét szabályozó előírások ismeretében kaphatunk. A Palesztinán kívül élő zsidóság, ha élni akart, kénytelen volt pogány házakban is megfordulni. Tehát a puszta együttlét zsidó és nem zsidó származású keresztyének között nem jelenthetett problémát. Annál inkább az asztalra kerülő tisztátalan ételek fogyasztása (vö.: Csel 10,1—15). Mert a pogány házban vendégeskedő hithű zsidó csak a magával hozott ételt és italt fogyaszthatta (Str-B. III. 421k). Ezeket a szempontokat figyelembe véve igazat kell adnunk G. Kittelnek, aki szerint Antiokhiában nem az úrvacsorai közösség megbontása jelentette a gondot, hiszen a kenyér és a bor nem számíthatott tisztátalan ételnek és italnak. De az úrvacsorához kapcsolódó „agapé" már lelkiismereti kérdéssé válhatott egy zsidókeresztyén számára. Valószínűleg Antiokhiában is, éppenúgy, mint Korinthusban (lKor 11,20—21), a közös étkezések alkalmára mindenki hozott magával valamit, amiből a többieket megkínálta. Ezek között az ételek között bizonyára akadt olyan is, amelynek elfogyasztását zsidó ember számára a törvény megtiltotta (lásd: 3Móz 11. f.). Különösen is figyelemre méltó a 34. vers, amely szerint még az egyébként kultikus értelemben „tiszta", tehát ehető étel is tiltottá válik, ha olyan edénybe kerül, amelyben korábban tisztátalan étel volt. Így már érthető, hogy egy zsidó ember számára miért jelentett állandó bizonytalanságot és lelkiismereti gondot leülni egy pogány ember asztalához). Arra, hogy a feszültség Antiokhiában az „agapé" és nem a magánházaknál folyó vendégeskedés körül pattant ki, a nem zsidó származású keresztyénekre nehezedő lelki kényszerből (14. v.!) is következtethetünk. Péter és társai visszahúzódásának és elkülönülésének (12. v.) nyilvánosnak és demonstratívnak kellett lennie. Ez pedig leginkább úgy képzelhető el, hogy az úrvacsora előtt vagy után (a II. században keletkezett Didaché —9,1— szerint az úrvacsora a szeretetvendégség végén került szétosztásra, de nem bizonyos, hogy mindenütt így volt) a zsidókeresztyének elvonultak és maguk között fogyasztották el vacsorájukat. 6 Visszahúzódott és elkülönült: az eredeti szövegben az igék imperfektumban állnak, és ez arra enged következtetni, hogy az asztalközösség megszakítása Péter részéről tétovázva ugyan, de egyre fokozódó gyakorisággal ment végbe. 'Félt a körülmetéltek közül valóktól: Pál tehát a Péter magatartásában beállt változást félelemmel magyarázza (Vö.: Mk 14,66—72 és párh.-val! Péter nem először bizonyult válságos hely104