Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez írt levele és Filemonhoz írt levele (Budapest, 1978)

A KOLOSSÉI-LEVÉL MAGYARÁZATA - III. KRISZTUS KOZMIKUS MÉRETŰ SZOLGÁLATA (Alap-vetés I.) 1,12-23 - 1. Krisztus életünk nagy fordulópontja 1,12 — 14

sikra történő áttelepítésében nyilvánult meg. Ebben az esetben azonban gondolhatunk Istennek népét Egyiptomból kiszabadító és az ígéret földjén letelepítő nagy történelmi művére is. 6 Szeretete Fiának: általában Jézus megkeresztelésének krisztológiailag is jelentős evangéliumi hagyományához (Mk 1,9—11 és párh.) igazodva a szöveget „Isten szeretett Fiának" formában fordítják. A szeretet birtokos alakja ezt valóban lehetővé teszi. De véleményem szerint Pálnak oka volt rá, hogy eltérjen a hagyományos és már beidegződött fordulattól. 7 Isten Fiának országa: Ez a kifejezés is reménységek raját ébreszti az Ószövetségben járatos olvasóban. Mögötte a Dávid utódjának eljövendő országáról szóló ígéretek húzódnak meg (2 Sáin 7,16; Zsolt 2,7; 89,37; Lk 1,33!). Ennek a reménységnek különösen is nagy szerepe volt az apokaliptikus váradalmakban, azzal a módosulással, hogy Dávid Fiát Izrael népével azonosították. Az őskeresztyénség a Dávid Fiáról szóló ígéreteket Jézus Krisztusban vonatkoztatta (Mk 12,35—37 és párh.). — A Fiú országáról a jánosi iratokon kívül az Újszövetségben csak itt olvasunk. Értelem szerint azonban erről beszél Pál lKor 15,24-ben is. Az apostol leveleiben másutt elő nem forduló kifejezés is arról tanúskodik, hogy Pál a szóbanforgó szakaszban hagyományos fordulatokkal él. 8 Akiben van: néhány kézirat jövő időt használ. De nem kétséges, hogy az apostol szándékának a jelen idő felel meg. 9 Az őskeresztyén igehirdetésre jellemző kifejezésekkel van dolgunk. Lásd: Lk 21,28; Rm 3,24; 8,23; lKor 1,30; - Mt 26,28!; Mk 1,4; Csel 5,31 stb. Az első kifejezés a foglyok, a rabszolgák kiszabadításának, míg a második az adósság elengedésének képét eleveníti fel. * A himnuszra előkészítő vagy arra ráhangoló részben különböző eredetű, az Ótestamentumból, az apokaliptikus hagyományból és az őskeresztyénség igehirdetéséből ismert fordulatok ötvöződnek egybe, és az olvasóban messzire nyúló összefüggések sejtéseit ébresztik. De ezeknek a hagyományból vett elemeknek egy célt kell szolgálniuk: ki kell domborítaniuk annak a fordulatnak döntő és nagy horderejű voltát, amely a Krisztussal való első találkozásuk és hitrejutásuk alkalmával ment végbe a gyülekezet tagjaiban. De nyomatékos hangsúly kerül arra is, hogy ezáltal valami befejezett és visszavonhatatlan történt velük. (12) Ami a gyülekezet tagjaival történt, az elsősorban Isten zsoltáros magasztalására és a neki szóló hálaadásra késztet. Mert a nagy fordulat egyedül neki köszönhető. Semmiféle emberi előfeltétel nem tette őket alkalmassá erre. Sem vallásosságuk, sem a bűneik által megmérgezett életük elviselhetetlen súlya önmagában még nem vezette volna el őket a Krisztusból táplálkozó új életre. Egyedül az 57