Cserháti Sándor: Pál apostolnak a kolossébeliekhez írt levele és Filemonhoz írt levele (Budapest, 1978)
A KOLOSSÉI-LEVÉL MAGYARÁZATA - BEVEZETÉS - 2. A szerző és levele
eltolódásnak oka a gyülekezet helyzetében, és nem valami gyökeres eszkatológiai szemléletváltozásban keresendő. A tévtanítók a jelen világra mutattak, és azt akarták elhitetni a kolosséi keresztyénekkel, hogy ebben a világban nem lehet Krisztushoz igazodni. A levél olvasóinak ezért éppen annak a gazdagságnak felismerésére van szükségük, amelyet Krisztus által már ebben a világban birtokolhatnak. Tehát az eszkatológiai súlypont áthelyezése is beletartozik a tévtanítók elleni küzdelem fegyvertárába. cd) Az apostol lelkipásztori bölcsessége Végül még meg kell említenünk azt a gyülekezet helyzetéhez igazodó lelkipásztori tapintatot, amellyel Pál a kolosséi keresztyéneket megóvni igyekszik a tévtanítás veszélyeitől. Amikor az olvasókhoz szól, biztat, erősít, amikor pedig a tévtanítókkal harcol, mindig úgy beszél, mintha kívülállókról volna szó. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy a tévtanítás még nem tudta megvetni a lábát a gyülekezetben. Erre ösztönözte Pált az a nélkülözhetetlen lelkipásztori bölcsesség is, amely tudja, hogy mikor kell sebezni, és mikor kell kötözni. Enélkül hiábavaló lenne felvonultatni a tévtanítók elleni küzdelem egész arzenálját. Csak ronthatott volna a helyzeten. A Kolosséi-levélben gyakorolt lelkipásztori módszer akkor lesz szembetűnővé, ha összehasonlítjuk a korinthusi gyülekezettel szemben alkalmazottal. A korinthusi gyülekezet esetében a gyülekezeten belül élő és magukat a többiek fölé emelő ,,erősek"-kel szemben kellett az „erőtlenek" pártját fogni. Ezzel magyarázható a kemény hang, amely az „erősek" fölényét volt hivatva szétrombolni. A kolosséiak helyzete egészen más volt. Itt az őket megkörnyékező tévtanítók érezték fölényben magukat, míg a gyülekezet tagjai riadtan álltak szemben a tévtanítók tudásával és megejtő retorikájával. Az apostol jól ítélte meg a helyzetet. Nem rohanta le a gyülekezet tagjait, hanem igyekezett lelket önteni beléjük. A levél minden vigasztaló, erősítő jellege ellenére is rendkívül határozott. Pál tudja, hogy a szinkretizmus nagy veszélyt jelent. A veszély pedig kétszeres veszély, ha a hit még nem vált éretté. Nem szűkkeblű féltékenység dolgozik Pálban, és még csak nem is a gyülekezet egységét akarja minden áron megőrizni. Az evangélium igazsága melletti határozott kiállása annak a meggyőződésnek következménye, hogy a megváltás művében egyedül és kizárólagosan Jézus Krisztus 37
