Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

3. Isten munkája Krisztusban 1,15—3,21

tatlanná teszi, hogy Isten a történelem folyamán nem improvizál (vö. Izrael eleste utáni pogány akciónak szokványos, de hamis megítélését!), hanem az egész teremtett világnak erre az eseményre van belső feszülése, olv. „tó ta panta ktiszanti", azaz úgy rendezte be a mindenséget, hogy öt nem „lepheti meg" semmiféle váratlan fordulat vagy lehetséges akadály teremtményei felől! Mindez nem úgy volt elrejtve Istenben, hogy örökre misztérium maradjon, hanem amikor eljön az alkalmas idő, a megszabott terminus (!) feltáruljon és így szolgálja Isten maximális dicsőségét. A „hina" a két infinitivusztól függ, ti. „euangeliszaszthai" és „fótiszai". Az apostol evangéliumhirdetése nyomán támad zsidókból és pogányokból az „Ekklészia". Isten útjainak és világkormányzásának gazdag szőttesét fejezi ki „apolüpoikilosz szófia tou theu". Valószínűen a jóságos szellemi hatalmakat jelöli az „archai" és „ekszusziai", vö. lPt 1,12 és lTim 3,16. Még a legrangosabb angyalok sem tudtak erről az „oikonomia"-ról, ők is csupán az apostoli igehirdetésből szereztek erről tudomást. — Kérdés, hogy „kata protheszin" a „polüpoikilosz"-ra vonatkozik-e? Szokták a „gnótiszthé"-hez kapcsolni, de valószínűen az egész üdvrendre utal. „Tón ajónőn" a különböző világkorszakokon át fennálló isteni rendelkezés értelmében. Ismét a hangsúly: „en Chrisztó"! „Epoiészen" végbevitte szándékát, megvalósította tervét. Mert Krisztus az „Ekklészia" Ura, ezért van „parrészia". Annyi mint szabad beszéd, ami a szíven van, elmondhatja a szám, nyíltság, nincsen titkolnivaló. Anthropológiai értelemben ártatlanságot is jelent. Ádám magatartása ez, akinek nem volt szüksége eredetileg ruhára. Az „ártatlanság", amely nem fél az ítélet napjától, a félelem nélküli szeretet velejárója, summásan az üdvbizonyosság, amelyet elvesztettünk, de Krisztusban újra a mienk. Tehát a mélyebb értelemről van szó, mert szekulárisan audienciára való bocsáttatást jelölt, ill. törvényszék elé állítást (Lk 9,41; ApCsel 16,20; ApCsel 27,27; lPt 3,18). Kizárólag Isten elé szabad járulás értelmében Ef 2,18; Róm 5,2 — „Aitumai" az olvasókra vonatkozik, nehogy mostani szenve7 97