Balikó Zoltán: Az efezusi levél (Budapest, 1985)

1. Címzés, üdvözlés 1,1—2

legkevésbé kívánatos. Ha hitünkkel ki tudtuk mondani akaratára hivő igenünket, akkor egy szempillantás alatt csordulásig megtelt szívünk békességgel. Ne felejtsük el, hogy Isten akaratának teljesítésében van elrejtve számunkra a békesség! Egy asszony, akinek roppant nehéz sorsa ellenére mindig derűs volt az arca és ragyogott a tekintete, kíváncsi kérdésre így válaszolt: titkom az, hogy bár naponta az élet tengerén teljes vitorlázattal hajózom, szívemmel mindig a kikötőben tudom magam . . . ! Talán a béke görög szavának alapjelentése igazít el ilyen titkok sejtelmes világában. Ugyanis az „eiréné" az egymástól elidegenedett házastársak közti engesztelődést fejezte ki. Már nem ridegen fut egymás mellett életük, nem hallgatnak étkezések idején, nem térnek pihenőre szótlanul, már „újra beszélgetnek egymással!" Istennel kiengesztelődött „felnőttek" újra társalkodnak gyermeki őszinteséggel drága, mennyei Atyjukkal. Egymástól elszakadt emberek, szomszédok, munkatársak elkezdenek ismét egymással beszélgetni, egymásra figyelni, egymást jobban megismerni, egymást újra megszeretni! Áldott az Isten, hogy atyai szívének szeretetével megajándékoz bennünket ezzel a békességgel. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy a kegyelem erejével lehetővé teszi ezt számunkra. Megüresedett titulusokból van út számunkra is vissza „identitásunk" megújulásához, hogy az isteni kegyelem ereje azt a békességet nyújtsa számunkra, amelyet többé senki el nem vehet tőlünk! 34